Voltak, akik azért parkoltak mozgáskorlátozottak várakozóhelyén, mert nem vették észre annak jelzését. Az egyik panaszost mozgáskorlátozott várakozóhely jogtalan elfoglalása miatt 90 ezer forint pótdíj megfizetésére kötelezték, pedig a fenntartott várakozóhelyet jelző közúti táblát nehezen észlelhetően, egy villanyoszlop oldalán helyezték el, az útburkolati jel pedig nem volt felfestve. Ezt a panaszos levelében jelezte a parkolási társaságnak, amely az ügy kivizsgálásáig felfüggesztette a pótdíjazási eljárást. Ezt követően a mozgáskorlátozott jelzést tévesen a tábla előtt – nem pedig az utána lévő parkolóhelyre - festették fel, a társaság honlapján pedig az ilyen várakozóhelyekről közzétett listán nem is tüntették fel a létezését. A Centrum parkolási társaság ezek ellenére sem tekintett el a követelésétől.
Szabó Máté vizsgálata eredményeként azt is megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való joggal és a jogbiztonság követelményével ellentétes a Fővárosi Közgyűlés korábbi, 2010.
júniusáig hatályos rendelete, amely aránytalanul magas, az alapdíj háromszázszorosát kitevő pótdíjat írt elő. Ugyancsak visszás volt, hogy közlekedési szabálysértés esetén a közszolgáltatók, parkolási társaságok – nem pedig hatóság – jártak el a pótdíjazás ügyében. A szabályozás azóta megváltozott: a KRESZ várakozási szabályainak megsértése miatt már a közterület-felügyelet, illetve a rendőrség szabhat ki harmincezer forintig terjedő helyszíni bírságot.
Az ombudsman ezekután kezdeményezte, hogy rendelet kötelezzen a mozgáskorlátozottaknak fenntartott várakozóhely jelzésének felfestésére az úttesten, amennyiben azt az út burkolata lehetővé teszi. Az ombudsman a nemzeti fejlesztési miniszternek javasolta a mozgáskorlátozott igazolványokra vonatkozó teljes jogi szabályozás áttekintését, benne az utólagos bemutatás szabályainak kidolgozását annak érdekében, hogy az igazolványra valóban jogosultakat ne érhesse indokolatlan joghátrány.
A mozgáskorlátozottak érdekében
Nem kerülhetnek hátrányos helyzetbe a valóban jogosultak azért, mert mások visszaélnek a mozgáskorlátozott parkolási igazolványokkal – figyelmeztetett jelentésében az ombudsman, aki a mozgáskorlátozott igazolványokról szóló teljes jogi szabályozás áttekintésére hívta fel a nemzeti fejlesztési minisztert. Szabó Máté azt is javasolta, hogy jogszabály tegye kötelezővé a mozgáskorlátozottaknak fenntartott várakozóhelyek jelzésének felfestését az útburkolaton.
Rendelkeztek a várakozási díj megfizetése alól mentességet biztosító mozgáskorlátozott igazolvánnyal, a parkolási társaságok mégis kötelezték őket a díj megfizetésére, és nem adtak lehetőséget az igazolványok utólagos bemutatására. Egyes esetekben a panaszosok elfelejtették kihelyezni az igazolványukat a gépjármű szélvédője mögé, de volt, aki szándékosan nem tette azt ki, mivel attól tartott, hogy – amint az már több esetben előfordult – az igazolvány megszerzése érdekében feltörik a járművét.
Címkék
Szólj hozzá
Csillaggal (*) jelölt mező kitöltése kötelező.
Legolvasottabb cikkek
-
Áll a bál a Dob utcában: rendőrök tartják vissza a lakásfoglalókat
Egy önkormányzati lakás elfoglalását hirdették meg szombat estére a Foglalj helyet! mozgalom kiötlői, civil aktivisták. A „hadművelet" a Blaha Lujza…
-
Lépjen be újra a nappalimba!
2012. május 12-én, szombaton 15:30-kor, a Blaha Lujza térről
-
Fórum a hajléktalan emberek jogairól
2011. november 9. (szerda) 13.30-14.30 BMSZKI „Könyves" (Könyves Kálmán krt. 84)
-
A Város Mindenkié 2. születésnapi bulija
október 30. 18-22h BMSZKI Dózsa György úti hajléktalanszálló Dózsa György út 152.
-
Városi séták: Magdolna_szocrehab
November 2. szerda 16:00
-
"Milyen krízis?!"
Október 24-én 19 órakor a Trafó Stúdióba
Címkefelhő
alapítvány
antidiszkrimináció
befogadás
bíróság
cigány
civil szervezet pályázatírás
demonstráció
egyenlítő
egyesület létrehozása
előítélet
emberi jogok
esélyegyenlőségi terv
eurodesk
fogyatékos
Geréb Ágnes
Gyöngyöspata
hajléktalan
hálózatépítés
idősügy
ingyenes jogi tanácsadás
iskola
jogellenes elkülönítés
kirekesztés
koordináció
képesség fejlesztés
kórház
látássérült
megtorlás
megváltozott munkaképesség
mozgássérült
munkajog
nonprofit
nők
otthon szülés
otthonszülés
projektmenedzsment
roma
siket
szociálpolitika
TASZ
tolerancia
továbbképzés
társadalmi származás
társadalompolitika
undefined
vak
vörösiszap
zaklatás
érdekképviselet
értelmi fogyatékos





