Én kamasz koromban rajzolni tanultam, de nem mertem elmenni a kisképző felvételijére, az ajtajából fordultam vissza. A főiskolán az angol-szocped szak mellett az igazi örömöt a filmelmélet és a videókészítés kurzusok jelentették, pedig egyáltalán nem voltak kötelezők.
És aztán jött a színház. Mindig is színházrajongó voltam. Gimnazista koromban nagy szerencsémre a tanár anyám elvállalta a kultúrfelelősi tisztséget az iskolájában, így a szorgalmas munkáját a színházak ingyen jegyekkel jutalmazták. Akkoriban hetente többször is jártunk színházba. Legfeljebb másnap egy kicsit fáradt voltam a suliban. Így láttam a Gobbi Hildát a Csirkefejben, Bástit a Három nővérben és az Übü királyban, Major Tamást az Imposztorban, Bán Jánost a Rosencratzban , a Cseh Tamás esteket, és remek külföldi előadásokat is.
Aztán később a második színházas szakasz a pszichodráma volt. Ami persze nem is színház, hanem csoport-terápia, önismeret. De engem a "dráma" szó fogott meg, és vitt a csoportba. Az egész tudásom a színpadról, a színjátszásról a pszichodrámából ered. A színházi rendezők sokat tanulhatnak a pszichodráma vezetőktől, amikor "állapotba akarják hozni" a színészeket. A pszichodráma lényege, hogy a cselekvés, az újra átélés által mélyítse a résztvevőket önismeretét. A játékra jelentkező félelmekkel, szorongásokkal, távolságtartással kezd bele a történetbe, aztán a vezető empatikus jelenléte, alkalmazott technikái segítik ahhoz, hogy a csoport terméből átkerüljön a saját történetének helyszínére, szereplői közé, és újból átélve a szituációt nagyobb rálátása legyen a működéseire.
Hasonló tükröt tart a közönség elé a playback színház, ami egy kicsit a pszichodráma nyílt közönség számára előadható, színpadi változata. Az előadás során a "játékmester" arra invitálja a közönsége, hogy meséljenek történeteket magukról, amik valamilyen okból emlékezetesek számukra. Az elmesélt történeteket a színészek adják elő. Az improvizálást különböző színpadi formák segítik. Már ezek nevei is érdekesek: élő szobor, paletta, echó, kórus, görög szólista, szinkron. Azonnal beleszerettem a műfajba. Vegyíti azt a két dolgot ami számomra a legfontosabb: a pszichét és a színpadot. Az Álomszínház társulata, és vezetője Parádi József voltak az első mestereim. Nyitott próbáikon megteremtették azt a lehetőséget, hogy az érdeklődő laikusok is bekapcsolódhassanak a játékba, elleshessék, kipróbálhassák, megtanulhassák a playback "fogásait".
Akkoriban a történeteim a válásomról szóltak, az első házasság utáni napokról, az új lakásról, az új helykeresésről. Másoknak más történetei voltak. Szerettem Ricsi pálmafák alatt nyaralós hangulatait, Törcsi kelmefesték keverős problémáit, Viki szívbemarkoló őszinteségét, Betti talpraesettségét, ahogy kisbabájával a karján játszott. Abból a csapatból azóta több társulat is született. Az egyik a Józan Babák Csoport, a másik a Vaku Playback Társulat, a miénk, ami VAlami különösen KÚl!
Mesélek most egy kicsit, talán sikerül visszaadnom az előadásaink hangulatát:
Kati története a gyerekkori Balatonról: Kati a gyerekkorából mesélt egy történetet. A balatoni nyaralóról, amit anyukája reggeltől estig súrolt, kefélt, fényezett, hogy szép legyen, és ahol ő egyszer szabadjára engedett vagy száz békát. Úgy kilenc éves lehetett, normális, eleven gyerek, szomszéd gyerekekkel lófráltak naphosszat a parton. Egy szép napon a tó melletti kis csatornában az ebihalakból békák lettek, és millió számra nyüzsögtek a csatorna partjain. Kati befőttes üvegért rohan, és abba gyűjtötte őket, majd amikor abba már nem fért, akkor szoknyáját fogta fel, és oda dobálta a kis zöld állatokat. És persze hazavitte. A felfedezés és az öröm lendületével lépett a házba, és tárta szét karjait: "Nézd, anyu, mit gyűjtöttem!" És anyu már ugrott is sikítva a székre. "Éppen ma vaxoltam fel a padlót!!!!" kiabálta halálra vált arccal.
Patrik története Amerikáról szólt, és szintén a gyerekkoráról. Tizenéves fiú volt, kissé visszahúzódó. Ezért nem is érti ma már, hoy hogy juthatott eszébe egyik nyáron, hogy a helyi tengerparti vursli hírdető embereként keresi meg a mozira valóját. Csendesen somfodált oda két arra séráló hölgyhöz és kérdezte, hogy nem akarnának-e kipróbálni egy-két izgalmas játékot a sátorban? Úgy gondolja ma már, hogy a két nő félreérthette őt, mert dühödten hagyták ott. Itt jött rá arra, hogy nem, ez valami teljeen hibás döntés volt, inkább unatkozik a nyáron.
Pali története különböző időpillanatokat hozott össze, a századfordulót, az ókort és a jelent. Babitsról mesélt, az Esztergom melletti kis présházáról, Capri szigetéről és egy ott vásárolt kalapról, és hogy milyen furcsa is az érték, hogy kinek mi jut, hogy kinek mi számít.
Orsi története a szakmájáról szólt. Ő fodrász. De egy fodrász tulajdon képpen nem csak fodrász. Kicsit pszichológus is. És Orsit nagyon szeretik vendégei. Ő is sokat beszél, de halgatni is tud. Jó nála hajat vágatni. Biztos vagyok benne, hogy még sok történetet tudna nekünk mesélni.
És persze mindenki. Mert a beszélgetés, a mesélés nem csak szórakozás, jó időtöltés, hanem gyógyító ereje van. Pszichológiai tanulmányok bizonyítják, hogy már csak egy feszültséggel teli helyzet papírravetése is gyógyító, feszültségoldó hatással van. Hát még ha azt valakinek mondja el az ember, tapasztalhat együttérzést, együtt örülést, párhuzamos sztorikat.
Egy-egy playback előadáson erre nyílik lehetőség. Most nyáron pedig arra is, hogy az improvizálást, a playback színházat te is kipróbáld. A Vaku Playback társulat néhány tagja kezdő playback tábort szervez augusztus utolsó hetében Alsóörsön. Tudsz-e jobbat annál, minthogy egy hetet a Balaton partján azzal tölts, hogy játszol, mesélsz, a többiekkel közösen alkotsz?
Még több infó az eseményeknél.
