| Rendhagyó ofő óra: Siket abc |
|
|
| Írta / Forrás: Esélykert |
| 2010. március 03. szerda |
Jelnaelvi óra a SINOSZ aktivistáivalA Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége által lebonyolítandó rendhagyó tanítási óra anyag a siketek világába enged bepillantást a gyerekek/fiatalok számára. Magyarország lakosságának kb. 10%-a szenved valamilyen mértékű halláskárosodásban. Kommunikációs nehézségeik mindennaposak, nagy részük nehezen, vagy egyáltalán nem képes a társadalomba való integrálódásra, hiszen sérülésük éppen a másik emberrel kialakítandó kapcsolattól fosztja meg őket. Korunk társadalma az információra épül, mely beszélt és írott nyelven terjed. A siket és a hallássérült gyerekek számára azonban a hallássérülés mértékétől függően a szájról olvasás, olvasás és írás megtanulása jóval nehezebb. A siket emberek a jelnyelvet kommunikációjuk fő eszközének tekintik. Célunk az, hogy a rendhagyó órák keretében ne csak beszéljünk a másság, fogyatékosság elfogadásáról, hanem teremtsünk lehetőséget is a találkozásra és a megismerkedésre! Ez a program ingyenes, az iskolának csak a lehetőséget kell megteremteni az óra megtartásához. Az osztályfőnök mellett egy siket animátor, illetve a kommunikáció támogatása érdekében egy szakképzett jeltolmács vesz részt az órán.
|
| A kategória további cikkei: |
|---|
|
Legolvasottabb cikkek
-
Áll a bál a Dob utcában: rendőrök tartják vissza a lakásfoglalókat
Egy önkormányzati lakás elfoglalását hirdették meg szombat estére a Foglalj helyet! mozgalom kiötlői, civil aktivisták. A „hadművelet" a Blaha Lujza…
-
Lépjen be újra a nappalimba!
2012. május 12-én, szombaton 15:30-kor, a Blaha Lujza térről
-
Fórum a hajléktalan emberek jogairól
2011. november 9. (szerda) 13.30-14.30 BMSZKI „Könyves" (Könyves Kálmán krt. 84)
-
A Város Mindenkié 2. születésnapi bulija
október 30. 18-22h BMSZKI Dózsa György úti hajléktalanszálló Dózsa György út 152.
-
Városi séták: Magdolna_szocrehab
November 2. szerda 16:00
-
"Milyen krízis?!"
Október 24-én 19 órakor a Trafó Stúdióba






