Szín-Tér-Kép Roma festők alkotásai VII. kerületi kávézókban Nyomtatás E-mail
Írta / Forrás: Esélykert   
2010. március 30. kedd

Zenés vándor kiállítás megnyitó, egyben az Egyenlítő - Esélyegyenlőségi Kampány megnyitója május 7.-én 16.00-tól 22.00-ig. A kampányt megnyitja: Rauh Edit - esélyegyenlőségi szakállamtitkár, a kiállítást megnyitja: Kalla Éva - teológus és Somogyi Zsófia - művészettörténész.

Az ez évi fajgyűlöletet keltő, rasszista indulatokat korbácsoló történések nagyon megrendítettek bennünket is, ezért elsőrendű feladataink közé tettük, hogy hangot adjunk ellenkező véleményünknek, tiltakozásunknak a rasszizmus ellen. Így született meg jelen kiállításunk ötlete: mutassuk meg a romák alkotásait. „Tegyük ki az utcára”, tegyük fel éttermek, kávéházak falára, hogy mindenki láthassa.

Szeretnénk jelenlévővé, láthatóvá tenni, a roma értékeket. A művészek - festők, zenészek -, akiket megkerestünk ezzel az ötletünkkel, felkérésünkkel, mind egytől-egyig örömmel vették kezdeményezésünket, úgy gondolták, hogy üzenetünket támogatniuk érdemes.  Öt egymáshoz közeli, a régi zsidónegyed területén lévő kávéház és egy könyvesbolt fogadott be kiállítást. Így a helyek egy rövid sétával körbejárhatók, akár egy kisvárosban. A megnyitón a művészekkel együtt tesszük meg ezt a sétát, és minden helyen egy kis zenei ízelítőt is kapunk (a festmények mellé) a romák zenéjéből. Jó alkalom ez arra is, hogy a művészek láthassák egymás munkáit. Ezek után már a látogatókon, a vendégeken a sor, hogy a kiállításokat megnézzék, és véleményt alkossanak.

A kiállítások zenés vándor-megnyitója egyben az Egyenlítő- esélyegyenlőségi kampány nyitóeseménye május 7-én csütörtökön 16-22 óra között lesz.

A megnyitó programjai:

16:00 Austeria Könyvesbolt - Szín-Tér-Kép Közös kiállítás - Megnyitja: Kalla Éva

17:00 Bar Ladino – Bari Janó, Deák Izabella – zene: Orgon Albert- kvartett. Résztvevők: Orgona A. - ének , Cséki K. - zongora, Egri J. – bőgő, basszus gitár, Emilió – dob, ének, percussion

18:00 Godot Kávéház – Lakatos Erika – zene: Szakcsi Jr. És Lakatos Erika jazz duó

19:00 Sirály – Vári Zsolt

20:00 Kőleves – Balogh Tibor – zene: Szilvási Gipsy Folk Band

21:00 Castro Bistro – Ferkovics József – zene: Bohemika Orkestra

 

A kiállítások:

 

16.00 Szín-Tér-Kép Közös kiállítás - Balogh, Bari, Deák, Ferkovics, Lakatos, Vári

Austeria Könyvesbolt – Nagydiófa u. 30-32.

Megtekinthető: május 7. és május 28. között

 

Balogh Tibor: Feloldás

„A Képzőművészeti Egyetem grafika szakán végeztem 2003-ban. Alkotásaimban feloldásra, egyensúlyra törekszem, örökérvényű gondolatokat közölve. Az emberábrázolás áll legközelebb hozzám: sorsokat ábrázolni leginkább idősebb embereken keresztül.”

Kőleves vendéglő – Dob u. 26.

Megtekinthető: május 7. és június 4. között

 

Bari Janó: Stílusok, váltások, új útkeresések

53 éves, 3 gyermekes családapa Vácott él 13 éve. 32 éve fest. 150-160 kiállítása volt. Az USA-beli Világmúzeumban 3 képe látható. Leginkább bibliai történeteket dolgoz fel. A mélybarnában keresi a világosságot, égő tüzes színeket használ. A Romaszövetség tagja. Kazincbarcika és Vác díszpolgára.

 

Deák Izabella - Mélységek, magasságok

3 gyermekes családanya, Vácott él. 15 év grafikai munkásság után 3 éve fest.

10-12 kiállítása volt. Misztikus témájú képeket fest. Fontos számára a roma a hagyományok tisztelete. A Romaszövetség tagja.

Bar Ladino – Dob u. 53.

Megtekinthető: május 7. és június 4. között

 

Ferkovics József

A komlói vájárképző mellett – ahova a nevelőotthonból beiratták - grafika és festészet szakon is tanult a pécsi Képző- és Iparművészeti Középiskolában. . Később, 1982-ben Budapestre került, a Képző- és Iparművészeti Főiskolán Pajzs László és Fóti Ernő, festőművészek magántanulója lett. Művészetére nagy hatással voltak az impresszionizmus és a dadaizmus képviselői.

Castro Bistro – Madács tér 3.

Megtekinthető: május 7. és május 28. között

 

Lakatos Erika (kreatív nagydíjas fotóművész) - Roma ikonok

Múlt, jelen, jövő, az e közti tér, idő és ennek vetülete, ellenfénye az én szememen és a lencsémen keresztül. Az otthon, a mag, az utazás és a keresgélés a gyökér apró, vadon, szálkás szabadon szerteágazó szálai után.. "A mindenütt jó de legjobb útközben" (Sir Pecek Lakatos Géza)" című fejezetek végtelen memória zónájában lépkedve gondolkodom......

Godot kávéház – Madács út 8.

Megtekinthető: május 7 és május 30 között

 

Vári Zsolt: Arcok

A Roma Galéria Egyesület alapítója, rendkívüli személyiségű ember. Gyakran feltűnik a kereskedelmi televíziók sztárokat bemutató műsoraiban. Karitatív tevékenységet is folytat. Életében kiemelt szerepet tölt be az állami gondozott fiatalok esélyeinek javítása.

Sirály – Király u. 50.

Megtekinthető: május 7. és május 28 között

 

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!
 

A kategória további cikkei:

Legolvasottabb cikkek