| Felhívás |
|
|
| Írta / Forrás: Esélykert |
| 2010. március 30. kedd |
|
2009. május 5.–2009. május 16. között. A kampány célja kettős. Az esélyegyenlőség gondolatának népszerűsítése mellett különösen fontosnak tartjuk olyan szervezetek, kezdeményezések bemutatását, ismertté tételét, melyek tevékenysége az esélyegyenlőséggel kapcsolatos. Az Ön szervezete és programjai is bekapcsolódhatnak kampányunkba, és így nagyobb ismertségre, látogatottságra tehetnek szert. A kampányba bármely olyan rendezvény vagy program jelentkezhet, mely nők / fogyatékkal élők/ gyerekek/ romák/ idősek / vagy hátrányos helyzetű településrészen élőkszámára szerveződik, vagy ezen csoportok valamelyikének helyzetével foglalkozik. A kampányba bekapcsolódó szervezetekről a Pesti Est különszámban egy 300 karakteres bemutatkozó szöveg + elérhetőségei és kisméretű logó vagy fénykép jelenik meg, valamint bemutatkozási lehetőséget (standot) kapnak a május 16-án szombaton megrendezendő szabadtéri fesztiválon. Elsősorban olyan programokat keresünk (workshop, nyílt nap, beszélgetés, játék, előadás, tréning, konferencia, stb.), melyek során a látogató közönség személyesen találkozhat olyan csoportok képviselőivel is, akikről idáig leginkább hallomásból szerzett információk alapján alkotott véleményt, akiknek a világa ismeretlennek tűnik. Hallhat, láthat a sajátjától nagyon különböző életekről, megérezheti, hogy milyen lehet másnak, különbözőnek lenni, és felfedezheti, hogy nem is vagyunk annyira mások. Rendezvénysorozatunk célja, hogy az esélyteremtő programok fontosságát hangsúlyozza, ismerté, láthatóvá tegye a nyilvánosság számára. Célja továbbá, az esélyegyenlőség szellemiségének terjesztése, az előítéletek leépítése, és nem utolsó sorban egy olyan hely biztosítása, ahol kellemes időtöltés keretében „másokkal” lehetünk, így az egyes szervezetek összekapcsolódásából megszülető „egyenlítő” közösség megtapasztalása. Amennyiben programjával csatlakozni kíván programsorozatunkhoz, úgy a mellékelt jelentkezési lapot március 23.-áig e-mailben a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre küldje vissza. |
| A kategória további cikkei: |
|---|
Legolvasottabb cikkek
-
Áll a bál a Dob utcában: rendőrök tartják vissza a lakásfoglalókat
Egy önkormányzati lakás elfoglalását hirdették meg szombat estére a Foglalj helyet! mozgalom kiötlői, civil aktivisták. A „hadművelet" a Blaha Lujza…
-
Lépjen be újra a nappalimba!
2012. május 12-én, szombaton 15:30-kor, a Blaha Lujza térről
-
Fórum a hajléktalan emberek jogairól
2011. november 9. (szerda) 13.30-14.30 BMSZKI „Könyves" (Könyves Kálmán krt. 84)
-
A Város Mindenkié 2. születésnapi bulija
október 30. 18-22h BMSZKI Dózsa György úti hajléktalanszálló Dózsa György út 152.
-
Városi séták: Magdolna_szocrehab
November 2. szerda 16:00
-
"Milyen krízis?!"
Október 24-én 19 órakor a Trafó Stúdióba






