Jobbik-feljelentés a melegfelvonulás résztvevői ellen

Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi államtitkár a parlamenti vitában Dúró Dóra bejelentésére azt mondta, a Jobbiknak máig nem sikerült kialakítania végleges identitását.
A Jobbik garázdaság miatt feljelentést tesz a szombati melegfelvonulás résztvevői ellen, illetve személyes szabadság megsértése és más hivatali visszaélések miatt a rendőrséggel szemben is - jelentette be Dúró Dóra jobbikos képviselő a Parlament hétfői ülésén.

Az ellenzéki politikus szerint nem tűrhetik tovább, hogy - mint fogalmazott - a "deviáns homoszexuálisok és az impotens rendőrség cinkos összekacsintása" következmények nélkül maradjon. A képviselő azt kérdezte, valóban kereszténydemokrata-e a kormány, illetve miért aszisztál ehhez a "keresztényellenes, rendőrileg biztosított provokációhoz".

Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi államtitkár válaszában azt mondta, a Jobbiknak máig nem sikerült kialakítania végleges identitását. Szerinte ezt jelzi, hogy a párt néha a kereszténység mellett állt ki, de néha a "neopogány rítusokat" éleszti fel, illetve erre utal, hogy szembe helyezkedik az előző rendszerrel, annak tisztségviselőit azonban mégis megtűri sorai között.

forrás

Tetszett? Oszd meg!
Továbbiak a kategóriából: « Nemibeteg Értesítő Ők szóltak »

Szólj hozzá

Csillaggal (*) jelölt mező kitöltése kötelező.

Legolvasottabb cikkek