„A szakmában való jelenlét gondolkodásváltozást segíthet elő"– mutatott rá Liling Tamás, a program szakmai vezetője. A fogyatékossággal élő és roma származású emberek médiaiparban való foglalkoztatása erősítheti és serkentheti azt a bizonyos szociális szemléletváltást, melyről oly sokat hallani az elmúlt időkben.
A fogyatékos emberek képzése és foglalkoztatása című program az Európai Unió és az Európai Szociális Alap támogatásával valósulhatott meg: első körben OKJ-s médiavégzettséget adó tanfolyamot végeztek el a jelentkezők, hogy ezt követően valódi munkatapasztalatot és állást szerezhessenek a médiában.
„Az élet azonban mindent átrajzol"– utalt Liling azokra az akadályokra, amelyekbe a résztvevők elhelyezése során ütköztek. Eredetileg ez a szakasz médiaproduktumok önálló gyártását takarta, ám erre az Egyenlő Esélyekért Alapítvány nem nyert támogatást. Ráadásul a televíziós kapcsolatokkal kecsegtető, a Hálózat Televízió égisze alatt futó Körmédia Kft. partnersége is megszakadt Gáti Zoltán vezérigazgató váratlan halála után. A helyzetet nehezítette, hogy a vállalás értelmében a képzésen részt vett húsz főből minimum tízet el kellett juttatni a sikeres vizsgáig, hogy aztán legalább felük munkába is állhasson. Mivel a tervezett helyett (szerencsére) nem tíz, hanem húsz sikeres vizsga született, az elhelyezési vállalás is a duplájára emelkedett.
„Ehhez képest a médiapiac helyzete és befogadói hajlandósága nem valami fényes" – fűzte hozzá Liling. Szenes Gabriella és Resán Márk által végzett attitűdvizsgálatból világosan kiderül a munkáltatók tájékozatlansága. „Pozitívum azonban, hogy egyik esetben sem rossz élmény okozza a foglalkoztatás kerülését, sokkal inkább az információk és a tapasztalatok hiánya, melyen könnyebb segíteni"– mondták az előadók.
A példák azt mutatják, hogy érdemes küzdeni a foglalkoztatásért. „Az elején kicsit tartottam a munkától, de ma már minden sokkal könnyebb"– meséli Korcsok Tibor, a tanfolyam egyik végzett hallgatója, aki ma már a Budapest Film Zrt. dolgozója. Munkaadója Fodróczy Géza elmondta, hogy olyan marketinges emberre volt szükségük, aki az informatika területén is otthon van, így esett Tiborra a választás, akivel eddigi munkája alapján tökéletesen elégedett. Hasonló élményei vannak Nagy Árpádnak és Lovass Tibornak, a Zalaegerszeg TV ügyvezetőjének is. „Ha dolgozok, akkor élek"– mondta Árpi, aki ma már a tévé archívumtárában szorgoskodhat.
Hat további okleveles hallgatót és egy gyakornokot foglalkoztat az új kommunikációs felület, a Csömöri Objektív, amelynek stábja a helyi eseményeket rögzíti és tárja a nézők elé. A település polgármestere Fábri István elmondta, hogy régóta jó kapcsolatot ápolnak a Csömörön működő intézménnyel. „Közösen tervezzük üzemeltetni az interneten működő helyi civil tévét, amelyben a végzett diákok komoly szerepet kapnak".
„A kezdeti nehézségek ellenére szépen haladunk előre" – összegzett Liling Tamás, akitől azt is megtudtuk, hogy a hallgatókkal foglalkozó mentorok továbbra is dolgoznak a munkahelyek felkutatásán és az együttműködések kialakításán. Az őszi projektzáró eseményen kiderül, hogy az eddigieken túl mire is jutottak.





