Új trend a munkapiacon
Az elsőre kimondhatatlannak tűnő szó az angol flexibility (rugalmasság) és a security (biztonság) összetételéből adódik. A két szó összetételének célja, hogy rámutasson, a munkaerőpiac vonatkozásában van lehetőség a rugalmasság növelésére a munkavállalói biztonság feladása nélkül is. Ennek pontos útja, módja nincs határozottan kikövezve, a rugalmas biztonságot nyújtó munkaerőpiacot többféle eszközzel is el lehet érni. Így a flexicurity a dán modellben például azt jelenti, hogy a munkaerő felvétele és elbocsátása egyszerűbb, könnyebb, másrészt jelenti az erős szociális háló és az aktív munkaerőpiaci politikák létét. A másik flexicurity-mintaországban, Hollandiában pedig az atipikus foglalkoztatási formák (mint a részmunkaidő, munkaerő-kölcsönzés) kerültek előtérbe.
Általánosságban a flexicurity célja, hogy fokozza a munkaerő-piac rugalmas alkalmazkodási képességét, miközben a foglalkoztatás nagyfokú biztonságát és a munkavállalókra vonatkozó jogok és kötelezettségekre alapuló állami foglalkoztatáspolitika elveit ötvözi - foglalja össze az uniós ügyek hátterével foglalkozó Euractiv leírása.
A foglalkoztatás-biztonságnak még nincsen megfelelő tudományos definíciója. Az viszont a rugalmassági célból is következik, hogy a foglalkoztatás-biztonság nem egyenlő a munkahely biztonságával. Az Euractiv által megkérdezett szakértő szerint a foglalkoztatás biztonsága azt jelenti, hogy: "a munkanélküli vagy inaktív személyek számára újraintegrálás vagy aktiválás révén megnyílik a foglalkoztatás lehetősége, és a munkavállalók számára pedig az a lehetőség, hogy foglalkoztatottak maradjanak, bár nem feltétlenül ugyanabban az állásban, ugyanannál a munkavállalónál".
A dán és holland sikereket látva a flexicurity 2005-ben megjelent az EU célkitűzései között, mostanra az európai foglalkoztatási stratégia és a Foglalkoztatási iránymutatások egyik központi fogalma. Nagy szerepe lehet az Európa 2020 stratégiában kitűzött 75 százalékos aktivitási ráta elérésében is az uniós szakemberek szerint.
A dán példa
A fogalom létrejöttét Poul Nyrup Rasmussen 1993-2001 közötti dán miniszterelnök nevéhez kötik. A flexicurity azonban nem egy az egyben a dán modellt jelenti, ma az egyes országok maguk választhatnak, hogy az EU tág körű ajánlásaiból mit emelnek be a modernizálás érdekében. Az északi országok gyakran szolgáltatnak valamilyen vágyott mintát a szociálpolitikára, de a flexicurity-t jellemzően a dán modellen keresztül elemzik és mutatják be. A dán példa három pillérét a felmondási szabályok differenciálása, a hosszú munkanélküli ellátás és az ellátás közben megvalósított reaktiváló programok jelentik.
Differenciált felmondási szabályok:
A "kékgalléros" dolgozók felmondási szabályait a kollektív szerződések rögzítik, nem a munkaügyi törvény. Erre azért is van lehetőség, mert Dániában erős hagyománya van annak, hogy a munkapiaci szabályozás inkább felek közötti, mint jogszabályi. A rövid idejű szerződések esetén felmondási idő nincs, hosszabb esetén időarányosan nő. A szellemi foglalkozásoknál ezzel ellentétben van minimális felmondási idő, alapesetben egy hónap, ami 3 évente egy hónappal emelkedik.
Különösen hosszú munkanélküli ellátás:
A munkanélküli járadék maximum 2 évig jár (2011 előtt még 4 évig), összege nem lehet magasabb a megelőző bér 90%-ánál, és évente kb. 22,3 ezer eurónál. A finanszírozás a kötelező társadalombiztosítás és az önkéntes biztosítás keveréke. A munkanélküli ellátás maximális időtartama Európában a leghosszabbak közé tartozik.
Aktív munkaerő-piaci eszközök:
- tanácsadás: rövid tanácsadástól az iskolarendszerű oktatásig
- munkatréning: közszférában vagy versenyszférában. Célja a képességeknek megfelelő pozíció megtalálása, pozícióváltás, képességek fejlesztése.
- elhelyezkedés bértámogatással.
A dán modell különösen válság idején nem mondható olcsónak, a fenti táblázatban is látható, hogy Dánia költ GDP-jéhez mérve legtöbbet aktív munkaerőpiaci eszközökre.
Karakteresen eltérő hatások válságban
A flexicurity első "éles" tesztje épp napjaink válsága. A legtöbb európai országban erősen megugrott a munkanélküliség, és csak nagyon lassú javulás mutatkozik, ha mutatkozik, amin nem segít az a tény sem, hogy szinte minden országban költségvetési kiigazításra van szükség. A társadalmi feszültségek pedig egyre nagyobbak.
A válság nem kímélte Dániát sem, gazdaságának kibocsátása 2009-ben 5,2%-kal esett, és ennek meg volt a következménye a munkaerőpiacra nézve is. Mégis azt mondhatjuk, egyelőre úgy tűnik, a dán modell rövid távon a vártnak megfelelően "vizsgázott". Mivel a szabályozás nem korlátozza, könnyebb a dolgozókat elbocsátani, ezért a munkáltatók a létszámcsökkentést választják a termelés visszaesésekor. Így érnek el költséghatékonyságot, míg más országokban, ahol a törvény szigorúbb az elbocsátási szabályokkal, ott e célból a munkaórák számát csökkentették, ezért a létszám kevésbé eshetett vissza. Ezért a dán modell rövid távon volatilisebb munkanélküliséget eredményez, hirtelen nagyot tud ugrani az állástalanok aránya. Ezért fontos a második és harmadik "láb", vagyis az ellátás magas szintje és a közben megvalósuló reaktiválás, hogy a munkanélküliség ne "ragadjon be", ne alakuljon ki tartós munkanélküliség, és ne szűnjenek meg az aktívak közé tartozni az állástalanok. Az eddigi tendenciák azt mutatták, hogy a dán munkaerőpiacon kevésbé alakul ki tartós munkanélküliség-jelenség, de a válság után következő hosszabb folyamatokat még nem tudjuk vizsgálni.
A korábbi tapasztalatok alapján úgy tűnik, a dán rendszer sikeres, mégsem véletlen, hogy nem vált univerzális receptté, és az egyes országok más és más módon közelítenek a rugalmas és biztonságos munkapiachoz. A dán recept nem olcsó, főleg válságban, láthattuk, hogy messze többet költ az ország GDP-jéből a munkanélküliek reaktiválására az átlagnál. Az egyes országok máshol keresik a "rugalmasítási" lehetőségeket, például megpróbálják elérni, hogy az emberek "ki se essenek" a munkaerőpiacról.
Másféle megoldások (svéd, holland, német példa)
Gyakran merül fel még példaként a szociálpolitika számára Svédország, és a rugalmas biztonság területén szintén élen jár, ugyan más politikákat alkalmaz Hollandia. Mindkét országban alacsonynak mondható a munkanélküliség, Hollandiában 2008-ban 2,8%, 2011 májusában 4,2%, Svédországban 2008-ban 6,2%, 2011 májusában pedig 7,7%. A válság kitörésekor más-más módon reagált a szakpolitika a két országban a munkanélküliség megugrására.
A válságra adott válaszként a holland kormány 33 ideiglenes mobilitási központot állított fel, hogy a munkanélküliek minél hamarabb találjanak állást a szakmájukban, vagy ha szükséges, átképzéssel segítsék az elhelyezkedést. 2006-ban, amikor több ezer főt bocsátott el Limburg környékén egy nagy cég, akkor a program elérte a célját, az elbocsátott munkavállalók 85%-a talált újból állást - írja az Euractiv. Persze merőben más világgazdasági helyzet közepette valószínűleg nem borítékolható ilyen siker, de a munkanélküliség még válságban is alacsony szintje pozitív visszacsatolás.
Fontos még, hogy Hollandiában jelentős az atipikus munkavállalási formák aránya, mint a részmunkaidő, a határozott idejű munka és a munkaerő-kölcsönzés. 2008-ban a holland munkavállalók 46,8%-a dolgozott részmunkaidőben, szemben az uniós átlag 17,2%-ával. Különösen magas a részmunkaidőben foglalkoztatott nők aránya.
A svéd rendszer alapeleme ellenben, hogy a kormány nem avatkozik bele a munkaadók és a munkavállalók egyeztetéseibe. Alapvető különbség, hogy míg Svédországban a munkaerőpiac résztvevői részesülnek jelentős védelemben, addig Hollandiában könnyebb a munkaerőpiacra való bejutás.
A rugalmas példák között kell megemlíteni még Németországot, ahol a tavalyi év utolsó negyedévében történelmi csúcsra ért a foglalkoztatottság szintje, ami a fejlett világ munkaerő-piaci gondjainak fényében meglepő. A kutatók megállapították, hogy a válság során a német munkaerőpiac sokkal jobban állta a GDP visszaesését, mint más országokban, de saját maga korábbi válsághelyzeteihez képest is. Ennek oka egyrészt az, hogy a válság előtti bumm éveiben a cégek nem töltötték fel magukat extra létszámmal, így kevésbé volt olyan "fölös" kapacitásuk, amitől megválhattak volna. Nem csupán ez az oka a német sikernek, hanem a munkapiac flexicurity szemléletű szabályozása is közrejátszik. A másik ok ugyanis, hogy a munkanélküli ellátások differenciálása és a stagnáló bérek leszorították a rezervációs béreket (amennyiért a munkanélküli hajlandó elhelyezkedni). Harmadrészt fontos és a rugalmasság szempontjából példaértékű a Németország szerte egyre elterjedtebb munkaidőszámla, ami tulajdonképpen egy munkaidőkeret, és lehetővé teszi a munkaidő tologatását a rosszabb és a jobb termelési időszakok között túlóra fizetés kötelezettsége nélkül.
Hol tart Magyarország?
Az, hogy a flexicurity Magyarország számára is cél, jelzi egyrészt, hogy Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár is példaként említette "az északi országokban olajozottan működő rugalmas biztonság modelljét" a stratégiai célok eléréséhez. Másrészt minden kormányzati program (Széll Kálmán Terv, konvergencia program, bürokrácia-csökkentő terv, Magyar Munka Terv) foglalkoztatást érintő részének fő eleme, hogy a magyar munkaerőnek rugalmasabbnak kell lennie.
Czomba Sándor szerint a flexicurity "a munkajogi szabályozás rugalmas átalakítása, a szociális védőháló erősítése, az elhelyezkedést célzó hatékony szolgáltatások kialakítása, valamint az oktatási és képzési rendszerek munkaerő-piaci igényekhez történő igazítása révén olyan versenyképes keretet képes kialakítani, ami egyszerre növeli a gazdaság teljesítőképességét és a társadalom szociális biztonságát is."
Gyakran hallani olyan véleményeket, hogy a magyar munkaerő rugalmatlan, mert röghöz kötött, mert kevésbé hajlandó pozícióváltásra. A válságra adott alkalmazkodási válaszok ugyanakkor azt mutatják, hogy a munkáltatóknál már megjelentek a rugalmas foglalkoztatás felé mutató jelenségek. Ezek pedig akár tompíthatták is a foglalkoztatás visszaesését. Illetve a nemzetközi felmérések összességében korábban sem mutatták a munkapiac merevségét, legfeljebb néhány részterületen.
Ha megnézzük, hová tart a magyar foglalkoztatáspolitika, akkor azt láthatjuk, hogy markáns elhatározás van a modell első fele, a flexibility, vagyis rugalmasság megvalósítására. A Munka Törvénykönyvének eddig eldöntött változásai rendre ezt a célt szolgálják. Gondoljunk csak a hosszított próbaidőre, a túlórát és munkaidőt érintő változtatásokra. (A változásokat áttekintő cikkünket itt olvashatja.) Egyedül a "flexi" megvalósítása azonban nem elég, szükség van a "security"-re is főleg annak elkerülésére, hogy rosszabb időkben összeomoljon a munkaerőpiac, és nagyarányú, tartós munkanélküliség álljon be.
A security oldalt szolgálhatná a munkanélküli ellátás, ez viszont éppen hogy 3 hónapra rövidül, ami Európában a legszigorúbb. A dán példában látott másik eszköz az aktív - egyénre szabott - munkaerőpiaci eszközök fokozott alkalmazása. A konvergencia programból viszont az tudható, hogy ezeken az eszközökön a következő két évben 40-40 milliárd forintot tervez spórolni az állam. A foglalkoztatottság fokozására a kormány eddig ismert fő eszköze a közfoglalkoztatás lesz. Habár a nemzetközi tapasztalatok szerint a közfoglalkoztatás nem hatékony, a teljes mértékben jövőre beinduló magyar rendszert előre természetesen nem tudjuk értékelni.
A fent bemutatott flexicurity modellek intézményi eszközei azonban adottak Magyarországon. Létezik a munkaügyi kirendeltségek és központi foglalkoztatási szolgálat rendszere, továbbá az érdekegyeztetés keretei, még ha bizonyos szempontból gyengült verzióban is (pl.: a kormány egyedül dönthet a minimálbérről). Azt azonban nem tudni, hogy a forrásokat miként csoportosítja át a kormány, és így a létező intézmények milyen hatékonysággal tudják a munkaerőpiac támogatását ellátni. Ráadásul úgy, hogy a Széll Kálmán Terv 200 milliárd forintot spórolna a foglalkoztatási és munkaerő-piaci eszközökön, miközben jövőre nagy szabású közmunka programok indítását tervezik, amik az eddig erre a célra szánt források többszörösét vehetik igénybe. Ezért egyelőre nem látni azt, hogy az ellátások csökkentése, a rugalmasság törvényi növelése után lesz-e még lehetőség és akarat a modell másik fele, a security megvalósítására.
