Az utolsó roham jön a nyugdíjháborúban

origo.hu - 2011. 01. 25

Milyen papírokat kell kitölteni? Hova és mikor érdemes menni? Mit tegyen az, aki már nyugdíjas? Jövő hétfőig nyilatkozhatnak azok a magán-nyugdíjpénztári tagok, akik úgy döntöttek, hogy nem lépnek át az állami rendszerbe. Összefoglaltuk, mire kell figyelniük, mi alapján dönthetnek, és milyen következményekkel kell számolniuk.

Jövő hétfőig választhatnak a magán-nyugdíjpénztári tagok a magánpénztárak és az állami nyugdíjrendszer közül, addig kell ugyanis nyilatkozniuk, ha úgy döntenek, hogy továbbra is tagok maradnak a nyugdíjpénztárukban. Kötelezettsége annak van, aki maradni szeretne a magánpénztári rendszerben, aki nem nyilatkozik, automatikusan átkerül az állami nyugdíjalaphoz, pénztári tagsága pedig megszűnik 2011. március elsejével.

A múlt hét péntekig 30 ezren jelezték, hogy nem térnek vissza az állami rendszerbe, ami a 3 millió nyugdíjpénztári tag nagyjából 1 százaléka - összeszedtük a tudnivalókat azoknak, akik még nem nyilatkoztak, de maradni szeretnének a magánkasszáknál.

Hol lehet nyilatkozni?

A magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításáról szóló, december közepén elfogadott törvény szerint az országban 38 hely közül választhat az, aki fenn akarja tartani a magán-nyugdíjpénztári tagságát: a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóság egyikénél, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál vagy az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóságnál (ONYF) lehet nyilatkozni. A törvény azt is előírja, hogy személyesen kell nyilatkozni, azaz meg kell jelenni az ügyfélszolgálatok egyikénél (az ügyfélszolgálatok címét, nyitva tartását és elérhetőségét itt találja meg).

Amennyiben a pénztártag tartósan külföldön tartózkodik (azaz tartósan külföldön dolgozik, tartós külföldi szolgálatot teljesít vagy külföldi tanulmányokat folytat), úgy a helyi külképviseleten nyilatkozhat.

Mikor érdemes menni?

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság budapesti ügyfélszolgálatán hétfőn az [origo]-nak elmondták, hogy a kora délelőtti és kora délutáni órákban, pontosabban 10 és 14 óra környékén érdemes menni, akkor ugyanis viszonylag kevesen vannak. Az ONYF ügyfélszolgálatai hétköznap reggel 8 órától vannak nyitva, hétfőn 18 óráig, keddtől csütörtökig délután fél 5-ig, pénteken pedig 14 óráig. "Az ügyfélszolgálati irodák fel vannak készülve az esetleges rohamra. Az eddigi tapasztalatok alapján az ügyintézés egy-egy ember esetében 30-40 percet vesz igénybe" - tették hozzá.

Mit kell beírni, mit kell vinni?

A nyilatkozatban fel kell tüntetni a kérelmező nevét, lakhelyét, társadalombiztosítási azonosítóját, illetve a magánnyugdíjpénztára nevét. A nyilatkozatot 5 napon belül a munkáltatónak is meg kell küldeni. A magánpénztárak március 1-jéig kapják meg a névsort, ezután 45 nap áll rendelkezésükre összeszámolni, hogy hány tag maradt a kasszánál. A szabályok szerint a magán-nyugdíjpénztári tagnak magával kell vinnie a személyi igazolványát, a lakcímkártyáját és a tajkártyáját a nyilatkozattételhez.

Akik nemet mondtak az államnak

Az [origo] még január elején felkereste a a Közép-magyarországi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Fiumei úti központját, ahol jellemzően három indokot soroltak fel a magánnyugdíjpénztárban maradásról nyilatkozó pénztártagok.

Volt, aki azt mondta, hogy inkább gondoskodik magáról, semmint az államra számítson nyugdíjasként, mások az elveikre hivatkozva döntöttek a maradásról. Akadtak olyan pénztártagok is, aki abban reménykednek, hogy a nyugdíjkorhatár elérésig lesz másik kormány, amely módosítja a most érvénybe lépett szabályokat. Erről itt olvashat részletesen.

Mit tehet, aki kicsúszik a határidőből?

Amennyiben a nyilatkozatot a pénztártag nem tudja január 31-éig leadni, akkor igazolnia kell, hogy ezt rajta kívül álló okok miatt nem tudta megtenni. A törvény szerint ez azt jelenti, hogy az akadály megszűnésétől számított nyolc napon belül, de legfeljebb február 28-áig a nyilatkozat pótlásával egyidejűleg igazolási kérelmet kell benyújtania az ONYF-nek.

Az igazolási kérelemről a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv 15 napon belül dönt, az igazolási kérelem jogerős elbírálásáig pedig a kérelmező pénztártag magán-nyugdíjpénztári tagsága fennmarad. Amennyiben az igazolási kérelmet jogerősen elutasítják, úgy a magán-nyugdíjpénztári tagsági jogviszony megszűnik. A magyar jogban nincs pontos szabály arra, mi tekinthető "kívül álló ok"-nak. A joggyakorlat a józan ész szerint értelmezi ezt a kitételt, tehát ha valaki külföldön, kórházban van, az rajta kívül álló oknak számít.

Mit tegyenek a nyugdíjasok?

Azok esetében, akik már nyugdíjba mentek, az állami rendszerbe való visszatéréskor az "igénybe vett szolgáltatást" 60 napon belül vissza kell fizetni a magánnyugdíjpénztárnak. Ez azt jelenti, hogy aki elment már nyugdíjba és a 75 százalékos állami nyugdíját a magánnyugdíjpénztára kiegészítette (egy összegben), annak vissza kell fizetnie ezt a kiegészítést, ha úgy dönt, hogy visszalép az állami nyugdíjrendszerbe.

Ezt a változtatást a magánpénztárnak kell jeleznie, a kérelem elfogadásáról, illetve a törvényi feltételek hiányában annak elutasításáról a magánnyugdíjpénztár dönt (ez a visszafizetési kötelezettség már akkor is élt, amikor a Bajnai-kormány 2009-ben lehetővé tette egyes pénztártagoknak az állami rendszerbe való visszalépést - erről itt olvashat részletesen.)

Kiknek ajánlja a pénztárszövetség a maradást?

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint az, aki racionálisan mérlegel, nem juthat olyan döntésre, hogy pénztártag marad. Azt a kasszákat tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség is elismeri, hogy a jelenlegi szabályok szerint a nyugdíjpénztári tagok döntő többségének az állami nyugdíjrendszerbe történő visszalépés az ésszerűbb választás, de a szervezet szerint annak mindenképp érdemes megfontolnia a maradást, aki inkább a saját megtakarításaiban bízik, mert az állami nyugdíjrendszert a jelenlegi formájában hosszú távon fenntarthatatlannak tartja.

A Stabilitás szerint a hosszú szolgálati idővel és jelentős nyugdíjpénztári megtakarítással rendelkezőkön túl azoknak is érdemes maradniuk, akik bíznak abban, hogy a pénztárak jogorvoslati kérelmei eredményre vezetnek. A Stabilitás tavaly december elején kért soron kívüli eljárást az Alkotmánybíróságtól, amelynek hétfőn és kedden esedékes ülésének napirendjén azonban nem szerepelnek a nyugdíjpénztári változtatások, vagyis az bizonyos, hogy a határidő lejártáig nem lesz döntés a kérdésben. A Stabilitás nemcsak az Alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért, hanem az Európai Bizottságtól, illetve az Európai Parlamenttől is segítséget kért, és indítványozta uniós ombudsman kijelölését is.

Mi az a jogfenntartó nyilatkozat?

A Stabilitás szerint azoknak, akik átlépnek ugyan az állami rendszerbe, de csak azért teszik ez, hogy a későbbiekben ne essenek el az állami nyugdíjjogosultságtól, úgynevezett jogfenntartó nyilatkozatot érdemes kitölteniük. "Ez a nyilatkozat jelzésértékű a magyar állam irányába, hogy a nyilatkozatot leadó magán-nyugdíjpénztári tag az állami társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépéséről csak és kizárólag a hatályba lépett jogszabályi korlátozásra figyelemmel döntött, mert ellenkező esetben hátrányt szenvedett volna" - áll a Stabilitás javaslatában (a nyilatkozat innen tölthető le.)

A jogfenntartó nyilatkozatnak akkor lehet jogi jelentősége, ha az Alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek találja a nyugdíjszabályokat, ebben az esetben ugyanis a visszalépett pénztártag igazolhatja, hogy megítélése szerint egyfajta kényszer alatt cselekedett az állami rendszer választásakor.

Mi legyen a reálhozammal?

Bár a pénztárválasztásról nem kell nyilatkoznia annak, aki szeretne visszatérni az állami rendszerbe, mivel a visszaléptetés ilyenkor automatikus, az esetleges reálhozamról ebben az esetben dönteni kell (a reálhozam a magánnyugdíjpénztárban elért tényleges hozam inflációval csökkentett értéke).

A törvény szerint a reálhozamot háromféleképp használhatják fel a pénztártagok: készpénzben veszik fel, átutalják egy önkéntes nyugdíjpénztárnak, vagy az állami nyugdíjrendszerbe utalják. Az első a legbiztosabb megoldás, a második lehetőség az adó-visszatérítés miatt megfontolandó, az állami kassza választásánál azonban sok a kérdőjel, azt ugyanis még most sem lehet tudni, hogy mi lesz ezzel a pénzzel, és így növelhető-e egyáltalán a későbbi nyugdíj. A reálhozammal kapcsolatos lehetőségekről ebben a cikkben olvashat részletesen.

Októbertől januárig

A nyugdíjrendszer átlakításáról szóló első törvényjavaslatot Selmeczi Gabriella nyugdíjügyi miniszterelnöki megbízott nyújtotta be még tavaly október végén. Ez a jogszabály akkor még arról szólt, hogy a parlament 2011. december 31-ig megteremti a lehetőséget az állami nyugdíjrendszerbe történő visszalépésre, de határidőket ekkor még nem lehetett ismerni.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter november 24-én jelentette be, hogy január végéig kell nyilatkozni, és aki nem lép át az állami rendszerbe, az nyugdíjjogosultságának jelentős részét elbukja. "Aki marad a magánpénztári rendszerben, annak 10 százalékos járulékbefizetéseit a kasszák fogják gyűjteni, a munkaadók által befizetett 24 százalék viszont az államhoz kerül" - mondta akkor a miniszter, és hozzátette: ez azt jelenti, hogy aki a magánpénztári rendszerben marad, az a 24 százalékos befizetése után nem lesz jogosult az állami nyugdíjra, és kiesik az állami szolidaritás rendszeréből.

A magán-nyugdíjpénztári rendszert lényegében ellehetetlenítő szabályozást a kormány a költségvetés rossz állapotával indokolta, a terveket azonban több kiszámíthatatlan tényező is felboríthatja. Ha az EU statisztikai hivatala szigorúan áll a kérdéshez, akkor át kell írni a decemberben bemutatott középtávú költségvetési terveit. Ha pedig 50-60 ezer vagyonos magánpénztári tag lemond az állami nyugdíjról, akkor több százmilliárddal kevesebb pénzhez jut az állam, mint amennyire számít.

Az eredeti cikk ide kattintva érhető el.

Tetszett? Oszd meg!

Szólj hozzá

Csillaggal (*) jelölt mező kitöltése kötelező.

Legolvasottabb cikkek