Az évben semmi nem történt a kisiskolák helyzetének javításáért Nyomtatás E-mail
Írta / Forrás: MTI   
2008. december 03. szerda

Hárommilliárd forintot csoportosítana át a jövő évi költségvetésben a kisiskolák támogatására az Élőlánc Magyarországért Mozgalom - mondta Lányi András, a mozgalom elnökségi tagja kedden Budapesten.

(a folytatás a címre kattintva érhető el)


Elképzelésük szerint támogatást kapnának a kistelepülések oktatási intézményeinek fenntartásához, most ugyanis a kiegészítő juttatás csak ott jár, ahol összevont intézmények működnek - közölte sajtótájékoztatón az Élőlánc a kisiskolákért kezdeményezés egyik életre hívója. Erre fedezetül az Új Tudás program integrációs készségek kibontakoztatását célzó kerete szolgálna.

A tehetséggondozó programon belül 100 millió forintot különítenének el kistelepülési tehetséggondozásra, s külön alapot hoznának létre kistelepülési minőségfejlesztési célokra. Utóbbira a felsőoktatási költségvetésből csoportosítanának át forrásokat - ismertette kezdeményezéseiket. A módosító javaslatokat Pokorni Zoltán és Ángyán József fideszes képviselők terjesztették be. Megkerestek szocialista képviselőket is, de tőlük az ügyben nem kaptak támogatást - tette hozzá.

Lányi András azt mondta, az elmúlt egy évben semmi nem történt a kisiskolák helyzetének javításáért. A "süketek párbeszéde" folyt - mondta, hozzátéve: azok a gyerekek, akik a többcélú kistérségi társulások által fenntartott intézményekbe járnak, "kétszer annyit érnek" a költségvetésnek, mint a saját településükön tanulók.

Az Élőlánc elnökségi tagja szerint nem igaz, hogy a 30-40 gyerekkel működő kisiskolák zárnak be, azokat már nagyrészt bezárták, a 100-200 diákot tanító intézmények szűnnek meg költségvetési okokból.

Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, a kisiskolák megmentését célzó mozgalom másik támogatója arra emlékeztetett, hogy a kormány évek óta azt az oktatáspolitikát hirdeti: minden gyermek egyformán fontos.

Mára azonban kiderült, ezt csak hirdetik, de nem valósítják meg - mondta, hozzátéve: fontosabbak azok a gyerekek, akik összevont intézménybe járnak.

Kitért arra is, hogy a kormányzat 41 milliárd forinttal akarja csökkenteni az oktatási normatívákat, ennek a tizedét teszi ki az a 3 milliárd forint, amelyet vissza szeretnének pótolni a módosító javaslatokkal. A normatívák csökkentése leginkább a kistelepülési intézményeket érinti - tette hozzá.

Ángyán József fideszes képviselő arról beszélt, hogy a társadalom jól felfogott érdeke a helyben történő iskolázás támogatása, amelyet minimális összeggel stabilizálni lehetne. Az ilyen célokra fordított források 2-3 százalékáról van szó csupán - jegyezte meg. MTI
 

A kategória további cikkei:

Legolvasottabb cikkek