Közösségi tér a Bérkocsis utcában Nyomtatás E-mail
Írta / Forrás: Szerkesztő   
2008. július 28. hétfő

Az Éhező Gyermekekért Alapítvány a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalmával és a Gyermekbarátok Alapítványával összefogva szeretne létrehozni Budapest VIII. kerületében, a Bérkocsis utcában egy olyan közösségi teret, ahol megpróbálnák pótolni a hátrányos helyzetű gyerekek testi-lelki fejlődéséhez szükséges feltételeket.

(a folytatás a címre kattintva érhető el.)

Azt tervezik, hogy a résztvevők számára uzsonnát is biztosítanak. A szuterént, ahol a közösségi tér helyet kap majd, múlt hónapban vette meg az Éhező Gyermekekért Alapítvány. Az alapítványtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy fel szeretnék újítani és önkéntesekkel a működtetését megszervezni.

A civilek terveikhez segítséget várnak. – A felújításban és a hely működtetésében bármi jól jönne. Aki szeretne részt venni a civilek összefogásában a gyerekekért, az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail-címre írhat.


Az eredeti cikk elérhető itt:       http://www.168ora.hu/cikk.php?cikk=21962

 

A kategória további cikkei:

Legolvasottabb cikkek