| Kötelező lesz részmunkaidőben foglalkoztatni a kismamákat a közszférában |
|
|
| Írta / Forrás: MTI |
| 2009. november 17. kedd |
|
Jövőre a közszférában a gyes-ről, gyed-ről visszatérőket, ha kérik, kötelező lesz részmunkaidőben foglalkoztatni. Az egyes munkaügyi tárgyú törvényeket módosító törvényjavaslatot 196 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 157 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés hétfőn, a szocialisták mellett az SZDSZ többsége támogatta az előterjesztést. MTI hír A törvény értelmében a munkába visszatérő szülő kérésének a munkáltató köteles eleget tenni a gyermek hároméves koráig; a munkáltató a munkavállaló írásos kérésére köteles lesz a kinevezést módosítani és heti húsz órának, illetve a korábbi kinevezés szerinti munkaidő felének megfelelő munkaidőt megállapítani.Mivel a törvény kétharmados részei nem kapták meg a szükséges támogatást - csak 200 igen szavazat érkezett -, azért a jogszabály hatálya csak a közalkalmazottakra, köztisztviselőkre, az igazságügyi alkalmazottakra terjed ki, a bírákra nem. A törvény módosítja a rendezett munkaügyi kapcsolatra vonatkozó jogszabályokat is, a cél: a bírságolt munkáltató a jogerős tény alapján kerüljön a nyilvántartásba, függetlenül attól, hogy a bírságot a határidőig befizette-e vagy sem. Ha a szabálysértést megállapítják, és a bírságot kiszabják, akkor a bírság befizetésétől függetlenül a munkaadó nem kap állami támogatást, nem lehet ajánlattevő a közbeszerzési eljárásnál.
A törvény a csoportos létszámcsökkentéshez hasonló tájékoztatási kötelezettséget ír elő abban az esetben, ha a munkáltató jogutód nélküli megszűnése miatt sok munkahely megszűnik; illetve csoportos létszámleépítésnek azt kell tekinteni, ha húsznál több és száznál kevesebb munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább tíz munkavállalót bocsátanak el.
|
| A kategória további cikkei: |
|---|
|
Legolvasottabb cikkek
-
Áll a bál a Dob utcában: rendőrök tartják vissza a lakásfoglalókat
Egy önkormányzati lakás elfoglalását hirdették meg szombat estére a Foglalj helyet! mozgalom kiötlői, civil aktivisták. A „hadművelet" a Blaha Lujza…
-
Lépjen be újra a nappalimba!
2012. május 12-én, szombaton 15:30-kor, a Blaha Lujza térről
-
Fórum a hajléktalan emberek jogairól
2011. november 9. (szerda) 13.30-14.30 BMSZKI „Könyves" (Könyves Kálmán krt. 84)
-
A Város Mindenkié 2. születésnapi bulija
október 30. 18-22h BMSZKI Dózsa György úti hajléktalanszálló Dózsa György út 152.
-
Városi séták: Magdolna_szocrehab
November 2. szerda 16:00
-
"Milyen krízis?!"
Október 24-én 19 órakor a Trafó Stúdióba






