| Horváth Aladár rasszizmusról, merényletekről, káoszról, a romák kilakoltatásáról |
|
|
| Írta / Forrás: Népszava Online |
| 2008. december 02. kedd |
|
Az olaszliszkai lincselés óta folyamatos az uszítás a hazai cigányokkal szemben - állítja Horváth Aladár. A Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke szerint a mértékadó média interpretációja, cigányképe összemosódott a bulvárral, időnként a szélsőjobboldali média romaképével. A válság következménye a bűnöző csoportok közötti pozícióharc, és a viszonyok, eszközök eldurvulása lehet.
- Roma ügyben két szélsőséges nézet van. Az egyik szerint sajnálatra méltók, mert kirekesztik őket, ráadásul különböző támadások áldozatai, míg a másik szerint nem hajlandók dolgozni, integrálódni. - Baloldali értelmiségi körökben is dívik olyan nézet, hogy "egyfelől vannak a cigányok, akik igen sok borsot törnek a nemcigányok orra alá", "másfelől vannak a rasszista támadások, melyek válaszok erre, és valahol középen van az igazság". Szerintem nem középen van az igazság, mert annak mindig a jogsértettek oldalán kell lennie. Akkor is, ha nem cigány a sértett, és akkor is, ha cigány. Kérdése másik felére: a roma, mint minden nép, szeret dolgozni, alkotni, büszkén családot nevelni. Ezt bebizonyíthattuk a teljes foglalkoztatottság idején, és a mai napig bizonyítják azok, akik dolgozhatnak. De aki húsz éve munkanélküli, tartozzon bármely néphez, olyan mértékben leépül, hogy lehetetlen visszaintegrálni, ezért cinikusnak és közösségsértőnek tartok minden olyan ítéletet, amely a cigányokat munkakerülőnek bélyegzi. - Ha jól tudom, a börtönben lévő elítéltek többsége roma. Miben látja ennek az okát? - Ha egy etnikai közösség harmada Európában afrikai körülmények között él, diszkrimináltan és kirekesztve, ha az állam közönyös a romák állampolgári, szociális és kisebbségi jogainak érvényesítése ügyében, sőt: intézményeiben, önkormányzataiban erős a cigányellenesség, akkor ne csodálkozzunk ezen. Ötszörös-hatszoros a cigányok túlreprezentáltsága a legszegényebb népességen belül. Ötször-hatszor kevesebb esélye van egy cigánynak munkát vállalni, mint ugyanolyan korú, felkészültségű, tapasztalatú társának, és ugyanilyen arányban vannak többen a cigánygyerekek az állami gondozásban is. Ebből következik, hogy ilyen arányú túlreprezentáltságunk a börtönben lévők között is. Bár az is igaz, hogy a rendőrség a cigányokkal szemben éppen azért ér el jobb eredményeket, mert zárt közösségekben élnek, és a rassz jegyek alapján megkülönböztethetők. Azokban a bűnözéstípusokban viszont, amelyeket magasabb státuszúak követnek el - adócsalás, korrupció - és amelyek nagyobb kárt okoznak a nemzetgazdaságnak, biztos vagyok benne, hogy a cigányok kevésbé érintettek. - Miért nem termelődik ki olyan roma vezető réteg, amelyik hathatósan képes képviselni a cigányság érdekeit? - Mert olyan "gádzsó vezető réteg" sem termelődik ki, amelyik hathatósan képviseli az ország érdekeit. - Ön hová sorolja magát? - Cigány eredetű tehetséges magyar politikusnak tartom magam. A politikus szakmán belül a polgárjogi stratégiát képviselem, egyelőre, duplán kisebbségben. - Miért nem mozdul előre a roma ügy? - Mert sem a kormányok, sem a társadalom nem fogta fel, hogy ez "magyar ügy", ezért a hatalmat gyakorlók nem tettek egy komoly lépést sem a leszakadók és a cigányok érdekében. - Miért nem kényszerítették erre a kormányzatokat? - A polgárjogi mozgalom nem rendelkezik erős befolyással, százezres tömegbázissal a félfeudális magyar kapitalizmusban. Sok mindent megakadályoztunk, például több száz ember kilakoltatását. De az a polgárjogi politika, amit mi képviselünk, nem vált elfogadottá. A politikai elit úgy fogta föl, hogy ez túlságosan konfrontatív, sőt radikális. Pedig a helyzet az. - Lehetséges valamilyen megoldás? - Megoldást a nácik tudnak, a demokraták igyekeznek szakszerűen kezelni a társadalmi problémákat, tudva, hogy folyamatosan újabb gondokkal kell szembenézni, és hiteles válaszokat kell keresni rájuk. Ma azért van külön cigány politika, mert a kormányok nem tudták és nem akarták integrálni a leszakadó rétegeket, lemondtak arról, hogy több százezer cigány ember lecsúszását, társadalmi kizuhanását megakadályozzák. - Pénzügyi és gazdasági válságtól hangos a világsajtó. Miképp érintheti ez a romákat? A romák elleni támadásoknak és gyilkos merényleteknek van-e közük a válsághoz, és mit érhet el a rendőrség, amely a napokban külön csoportot is alakított az ilyen bűncselekmények üldözésére? - A szerencsétlen sorsú cigány családok válsága legalább húsz éve tart, és egyre elviselhetetlenebb. A romák egy része szembekerül a törvénnyel, a társadalmi morállal, ami tovább erősíti a társadalmi ellenszenvet, a faji előítéleteket, és a kirekesztettséget. Ráadásul, mintegy tíz éve polgárháborús pszichózis van az országban, jobb-és baloldali magyar ellensége egymásnak. De a cigányellenes közönyt tekintve alapvetően "nagykoalíció" van. Erre utazott rá a Jobbik. Az olaszliszkai lincselés óta folyamatos az uszítás a hazai cigányokkal szemben, a mértékadó média interpretációja, cigányképe összemosódott a bulvárral, időnként a szélsőjobboldali média romaképével. A magyar politikai és jogállami intézményrendszer, amire oly büszkék voltunk, a gárda kapcsán megbukott. Megjelent a félkatonai újnyilas párthadsereg, a fegyver is, és csak idő kérdése volt, mikor dördül el. A válság következménye lehet a bűnöző csoportok közötti pozícióharc, és a viszonyok, eszközök eldurvulása. Ezért másodlagos kérdésnek tekintem, hogy a cigány családok elleni terrorcselekmények ügyében mi volt az indíték. Hogy azért kellett meghaljanak, mert cigányok, vagy azért, mert tartoztak, vagy valakik így üzentek másoknak. A lényeg ugyanaz: a Magyar Köztársaság súlyos válságban van. S ez minden demokratát felelős összefogásra szólít! Ha a jogállami intézmények nem funkcionálnak megfelelően, a káosz, a zűrzavar veheti át a társadalmi nyugalom helyét. Helyre kell állítanunk ezek működését. A romáknak elementáris érdekük fűződik a béke megőrzéséhez, ezért továbbra is arra kérem "bajtársaimat", őrizzük meg higgadt, elemző képességünket, és ne veszítsük el türelmünket. A roma és nem roma demokraták pedig érjék el, hogy a parlament a válság szociális hatásait enyhítő, a társadalmi kohéziót erősítő döntéseket hozzon. Helyre kell állítani a jogállami intézményrendszert az alkotmányos értékek szerint; a rendőrségnek, az ügyészségnek és a bíróságoknak hihetetlen felelőssége van abban, hogy sikerül-e helyreállítani az igazságszolgáltatás iránti bizalmat, és ezzel megőrizni a társadalmi nyugalmat. Mert a folyamatok elképesztő mértékben hasonlítanak a jugoszláviai testvérháborús előzményekhez. Az ötven fős nyomozócsoportnak sikeres munkát kívánok, mindannyunknak pedig azt, hogy csak rövid ideig legyen szükség a rasszista bűncselekményeket feltátó különítményre. Bóta Gábor |
| A kategória további cikkei: |
|---|
|
Legolvasottabb cikkek
-
Áll a bál a Dob utcában: rendőrök tartják vissza a lakásfoglalókat
Egy önkormányzati lakás elfoglalását hirdették meg szombat estére a Foglalj helyet! mozgalom kiötlői, civil aktivisták. A „hadművelet" a Blaha Lujza…
-
Lépjen be újra a nappalimba!
2012. május 12-én, szombaton 15:30-kor, a Blaha Lujza térről
-
Fórum a hajléktalan emberek jogairól
2011. november 9. (szerda) 13.30-14.30 BMSZKI „Könyves" (Könyves Kálmán krt. 84)
-
A Város Mindenkié 2. születésnapi bulija
október 30. 18-22h BMSZKI Dózsa György úti hajléktalanszálló Dózsa György út 152.
-
Városi séták: Magdolna_szocrehab
November 2. szerda 16:00
-
"Milyen krízis?!"
Október 24-én 19 órakor a Trafó Stúdióba
Címkefelhő
alapítvány
antidiszkrimináció
befogadás
bíróság
cigány
civil szervezet pályázatírás
demonstráció
egyenlítő
egyesület létrehozása
előítélet
emberi jogok
esélyegyenlőségi terv
eurodesk
fogyatékos
Geréb Ágnes
Gyöngyöspata
hajléktalan
hálózatépítés
idősügy
ingyenes jogi tanácsadás
iskola
jogellenes elkülönítés
kirekesztés
koordináció
képesség fejlesztés
kórház
látássérült
megtorlás
megváltozott munkaképesség
mozgássérült
munkajog
nonprofit
nők
otthon szülés
otthonszülés
projektmenedzsment
roma
siket
szociálpolitika
TASZ
tolerancia
továbbképzés
társadalmi származás
társadalompolitika
undefined
vak
vörösiszap
zaklatás
érdekképviselet
értelmi fogyatékos






