Molnár Rozália beszéde a "Demonstráció a kirekesztés ellen" rendezvényen 2010 07.21.-én a Parlament előtt Nyomtatás E-mail
Írta / Forrás: Esélykert   
2010. július 27. kedd
2010 07.21.-én a Parlament előtt
Beszédem azokhoz szól, akik a magyar nemzet fogalmát kisajátítják holmi származás alapján, illetve azokhoz, akik egy 20004-es statisztikai adat szerint nagyon cigányellenesek. Ezen felmérés eredménye szerint 71%-os a „nagyon nagy” és a „nagy” cigány-ellenesség együttes aránya hazánkban. Merengek a sorson és az esélyeken, amelyből a cigányságnak oly kevés jut(ott), annak ellenére, hogy az ellenkezőjét állítja a társadalom széles rétege.Mit adott a politika és a társadalom a cigányoknak? Igen, így en bloc a cigányoknak... Nem néhány kiváltságos roma vezérnek, pártfogolt alapítványnak, hanem a cigányoknak? SEMMIT! Elvenni viszont szinte mindent sikerült már... Két dolog maradt, amitől még meg lehet bennünket fosztani: a magyarságunk és az életünk... Mindkettőre fáj a foga ennek a képmutató "nemzetnek". Képmutató, mert nemzetként azonosítja magát, miközben "faji" alapú magyarságról beszél... Mi nem lehetünk magyarok...Miért? A jól bejáratott receptet alkalmazzák velünk szemben. A bűn mellé etnikumot - már etnikumokat - rendelnek, dehumanizálnak, állatoknak, ördögtől való rettenetnek beállítva bennünket. Mennyivel könnyebb egy állatot elpusztítani, mint egy embert, még ha cigány is... Ez történt a zsidókkal is...dehumanizálták őket és már nem emberként jelentkeztek a köztudatban, hanem valami nem emberi lényként.

Az emberi mivoltunktól igyekeznek minden eszközt bevetve megfosztani bennünket, mert az adminisztratív eszközök kevésnek mutatkoztak. Nem lehetünk magyarok, nem lehetünk emberek...nem is hagynak... Gyermekeinket szegreált iskolákba, osztályokba kényszerítik, olyan alacsony oktatási szintet biztosítva, amely garantálja a későbbi kiszolgáltatottságot, elvéve tőlük a jövőt. S teszik ezt széles társadalmi egyetértésben, politikai nagykoalícióra lépve a cigányellenességben. S most már gyilkolnak bennünket, gyilkolják gyermekeinket és a hatalom csak téblábol, nem érdekelt abban, hogy ez a helyzet megváltozzon.

Magyarságunk megkérdőjelezik... Mitől magyarabb a "fehér magyar", mint a barna, vagy a sárga, vagy a fekete? Talán még nem tudják, hogy a magyar már csak nemzetként létezik? De, tudják, csak nem képesek feldolgozni. Nem képes ez a társadalom szembenézni önmagával és a múltjával. Mindig másokban keresi a bajok forrását és képtelen az önvizsgálatra. Kizárólag másokkal szemben képesek önmaguk meghatározására...kell az ellenségkép... Most mi lettünk az ellenségkép...és természetesen a zsidók. Magyarország a hazám! Itt születtem. Sok helyen megfordultam kis hazámban, Budapest minden zegét-zugát ismerem. Mégis egyre jobban azt érzem, kivetett magából! Miért? Hisz a szüleim, nagyszüleim, sok-sok generáció itt születtek.. Nem emigráltak, éltek csendesen kis hazájukban. Ránk hagyták örökül, éljünk mi itt tovább. Ránk hagyták származásunkat is: Cigány!

Igen, cigány vagyok, de egyben magyar is!Itt születtem, szüleim, dédszüleim és sok nemzedékre visszamenően őseim is itt születtek ebben a hazában. Magyar vagyok, magyarul beszélek, magyarul suttogom párom fülébe, hogy szeretem, magyarul álmodok, magyar nyelven beszélek és gondolkodom. Őseim együtt harcoltak és haltak a magyar nemzet többi tagjával a szabadságért. Azt mondjátok takarodjak innen, mert "Magyarország a magyaroké"!!!!!!!!! Kérdem én, hova? Cigányország nem létezik, tehát oda nem mehetek. Akkor? ..... Hova menjek? Sokak szerint "vissza" Indiába. Vissza? Hogy menjek vissza oda, ahol még sosem jártam? Én itt születtem, itt is akarok élni, de azt érzem nem sokáig tehetem. Kirekesztett néppé váltunk, ok nincs, csak egy szó: származás! - CIGÁNY!.

Szépen lassan elindult egy folyamat, óvatosan, ahogy a macska lépked, ám a macska szeme világít a sötétben, amit látunk, ha a mi szemünk is nyitva van. Én azt látom, a szemek be vannak hunyva, ki kéne nyitni, fel kéne ébredni végre! Hát senki nem nem látja mi történik itt? Nem hagytok nekünk semmit...nem hagyjátok, hogy gyermekeinknek hitet, jövőt, reményt adjunk..! Nem az éhezés fáj...hanem az, hogy a gyermekeinknek sem adtok mást, csupán a jövőtől való félelmet. Azt mondjátok, nem dolgozunk, ti tartanak el bennünket... Nem mi akartuk, hogy a rendszerváltáskor munka nélkül maradjunk - VÉGLEG... Nem mi kértük, hogy munka helyett segélyt adjatok! Ezt ti akartátok, nem én/mi! Míg a "fehér magyarok" közt 10% a munkanélküliség, addig a cigányság körében ez az arány 90%! Nem segélyből tengődni, hanem munkabérből ÉLNI szeretnénk!

Erre esélyünk sincs...Elgondolkoztál már ezen "fehérbőrű" honfitársam? Elgondolkoztál már azon, hogy mivé teszitek gyermekeinket, amikor elveszitek a csökkentett tantervű iskolákban a jövőjüket, szüleiktől a produktív munka lehetőségét? Azt mondjátok, ”megélhetési gyerekgyártásból” élünk... Tudjátok, hogy a cigányságon belül a családonkénti gyerekszám országos átlagban 3,2 gyerek? Tudjátok azt, hogy a nem cigány származású honfitársaink esetén ez a szám már csak 1,2? 2 gyermekem van. Szeretem őket...ahogyan te is a tieidet.

Valamennyien szeretünk, érzünk, szenvedünk...magyarul...mint te/ti...Mégsem lehetünk magyarok...nem lehetünk a nemzet tagjai, mert jött egy alattomos politikai érdekcsoport, amely rajtunk keresztül akar hatalmat. Nem számít nekik semmi, csak a hatalom...bármi áron. Nem számítanak életek, nem számítanak az erkölcs és a demokrácia szabályai. Te pedig cinkosan összekacsintasz velük, pedig nem is ismersz. Nem is ismersz bennünket...Nem tudod, hogyan érzünk, hogyan fáj, hogyan sírunk, hogyan nevetünk...csak gyűlölsz. MIÉRT?Mondd, miért? A magyar nemzet tagjai vagyunk valamennyien...Te és Mi... Vagyis nem...nem Te és Mi, hanem MI együtt. Elég a megosztásból és a megosztottságból! Elég! Legyen kérlek elég... Magyarország.....te vagy az én hazám. Annak tekintelek. Nagyapáim érted harcoltak a háborúban, ősapáim érted kovácsolták a fegyvereket. Nem akarlak elhagyni. Itt van a múltam, jelenem.


Jövőm van-e? Nem tudom, nem hiszek már benne. Interneten szebbnél szebb üzeneteket kapok, íme egy kis ízelítő: "Szálasi kell nektek, Dunába veletek mind!"
"Ki fogtok halni és táncolni fogok a sírotokon, mert megérdemlitek. Szülhettek akármennyit. Ez a sorsa a szar, élősködő, gyenge népnek". "Szorul a hurok a torkodon és a testvéreidén is. Egyre nagyobb a cigánygyűlölet Magyarországon, ha cigány írtásra kerül a sor az első sorba fogok állni!" (betűhív idézetek). Ezek után higgyem, hogy van jövőm? Magyarország......... Kivetettél magadból, árvává tettél, magam maradtam. Én mégis hiszek benned, bízom, ez csak egy rossz álom, és hamarosan felébredek. Ebben a földben szeretnék pihenni örökre, ha eljön az ideje.

„Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet süllyed el,
Népek veszik körül,
S az ember millióinak
Szemében gyászkönny ül.”


Molnár Rozália

 

 

A kategória további cikkei:

Legolvasottabb cikkek