1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer>
  • Nemzetközi szerződésbe ütközik a fiatalkorúak elzárása

    Magyar Hlesinki Bizottság

    Augusztus 19-től lehetséges a fiatalkorúak elzárása a módosított szabálysértési törvény alapján. A Magyar Helsinki Bizottság álláspontja szerint a fiatalkorúak elzárására vonatkozó rendelkezések nemzetközi szerződésbe ütköznek.

    A módosított szabálysértési törvény lehetővé teszi a fiatalkorúak elzárását akár elsődleges szankcióként, akár úgy, hogy a velük szemben kiszabott és meg nem fizetett pénzbírságot átváltoztatják elzárásra. A Magyar Helsinki Bizottság korábban is hangsúlyozta: álláspontja szerint ez nem egyeztethető össze a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezménnyel. A szabálysértési törvény ugyanis nem veszi figyelembe a gyermek mindenekfelett álló érdekét, nem végső eszközként rendeli el a fiatalkorúak szabadságtól való megfosztását, hanem főszabállyá teszi azt, és nem biztosít lehetőséget alternatív szankciók alkalmazására. Emellett az elzárás sérti az elzárt fiatalkorú oktatáshoz való jogát is, mivel tanköteles korú gyermekeket emelnek ki kis súlyú jogsértések miatt a közoktatásból úgy, hogy az elzárás tartama alatt nem gondoskodnak az oktatásukról.

    A Magyar Helsinki Bizottság részletes elemzése a témával kapcsolatban itt olvasható.

  • 15 éves lányokat zártak fogdába a rendőrségen

    * Index - 2010. szeptember 2.

    Mentővel kellett a pszichiátriai osztályra szállítani a rendőrségről egy 15 éves lányt, aki néhány óra után rosszul lett a elzárástól: két társát már több mint 24 órája őrizetben tartják, a szerdai tanévnyitó után ugyanis heccből olcsó bizsukat akartak lopni és lebuktak. Az egyik fogvatartott ügyvédje szerint érthetetlen a rendőrség eljárása, a fiatalkorúak elismerték és megbánták tettüket, a kár megtérült, a bírósági döntést megelőző őrizetre semmi szükség. A lehetőséget a szabálysértési törvény augusztusban hatályba lépett módosítása teremtette meg.

    Három 15 éves lány egy budapesti belvárosi üzletben megpróbált ellopni néhány bizsut. A lányokat elkapták, rendőröket hívtak rájuk, majd beszállították őket az V. kerületi rendőrkapitányságra. 72 órára bent is tartják őket, a fiatalok sokkos állapotban vannak, az egyik lányt át kellett szállítani Szent János Kórház pszichiátriájára - írja a stop.hu.

  • A láthatatlan nőknek nincsenek jogaik

    Népszava online 2010.08.18

    Magyarországon több százezerre, egyes szakértők félmillióra becsülik azon nők számát, akik jogilag láthatatlanok. Valamely fogyatékossággal élnek, hallásukban, látásukban, mozgásukban vagy értelmükben akadályozottak. Ha egy többszörösen hátrányosan megkülönböztetett társadalmi csoport nincs nevesítve, akkor helyzetük javítására programok sem születnek, és a társadalom beletörődik abba, hogy a fogyatékkal élő nők számára például egyes egészségügyi szűrővizsgálatok nem hozzáférhetőek.
  • Szabad szülést Magyarországon!!!!

    Petíció a Magyar Országgyűlének

    Alulírottak tiltakozásunkat fejezzük ki amiatt a lehetetlen helyzet miatt, ami hazánkban az intézeten kívüli szülést övezi. Az otthonszülést választó családoknak felelős szaksegítséget nyújtó dr. Geréb Ágnes és bábatársai a demokráciához méltatlan koncepciós per alanyaivá válhattak.

  • Molnár Rozália beszéde a "Demonstráció a kirekesztés ellen" rendezvényen 2010 07.21.-én a Parlament előtt 2010 07.21.-én a Parlament előtt
    Beszédem azokhoz szól, akik a magyar nemzet fogalmát kisajátítják holmi származás alapján, illetve azokhoz, akik egy 20004-es statisztikai adat szerint nagyon cigányellenesek. Ezen felmérés eredménye szerint 71%-os a „nagyon nagy” és a „nagy” cigány-ellenesség együttes aránya hazánkban.
  • Alakítja a közvéleményt a roma divat
    2010. július 25., vasárnap 14:47 | Frissítve: 6 órája

    Egyedi tervezésű, a hagyományos roma népviselet modernizálásával új stílust és divatot teremtő munkáit mutatta be az országban elsőként megrendezett divatbemutatón a Romani Design Stúdió.

    A divat szinte észrevétlenül, de nagyon hatékonyan tud hozzájárulni az előítéletek csökkentéséhez, a társadalmi különbségek mérsékléséhez, a közvélemény alakításához, szemléletformálásához - mondta Varga Erika iparművész a budapesti Gödörben a Bánki-tó Fesztivál [1] támogatásával megrendezett diavtbemutatón.

    romadesign

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    Romani Design létrehozója úgy véli, a divat világán keresztül minden roma fiatal élénkebben ápolhatja a roma hagyományokat, a nem romák pedig elfogadóbbakká, nyitottabbá válnak. A budapesti stúdióban kézzel készülnek a hagyományos roma motívumokat felelevenítő rózsás kendők, szoknyák és ruhák mellett az egyéb, a népviseleti motívumokat felelevenítő kiegészítők, ékszerek is. Bár a stúdió kínálatával egyelőre a nőket célozza meg, néhány hete egy egyedi tervezésű férfiinget is készítettek.

Egyenlítő Bazár - Hogy mindenki kiteljesíthesse önmagát!

2010. április 30., péntek

Írta / Forrás: AdminESH

Nyomtatás E-mail
plakatAz Egyenlítő Bazár – Esélyegyenlőségi Szakmai Napok május 12-től 15-ig négy napon át várja az esélyegyenlőség iránt elkötelezetteket, „hogy mindenki képességei szerint maximálisan kiteljesíthesse önmagát!” A Bazár találkahely azoknak, akik társat keresnek projektjeikhez, akik kíváncsiak a szakmabeliekre, a hasonló területen dolgozó szervezetekre, s akik hisznek benne, hogy tanulhatunk egymástól. Önkéntesek és fogadó szervezetek randevúja, a segítő szakmákra készülő diákok gyakorlatszerzési- és állásbörzéje, s nem utolsósorban fontos lépés az e területen dolgozó szervezetek integrált fellépésének lehetősége felé.

A programokon az esélyegyenlőség megvalósításáért munkálkodó szervezetek, szakemberek és a felsőoktatásban tanuló diákok találkozhatnak, vitatkozhatnak, bővíthetik szakmai ismereteiket és kapcsolataikat, ugyanakkor minden érdeklődőnek is lehetőséget teremt a Civil Szféra e területének és céljainak megismerésére.

Az Egyenlítő Bazár négy napon át több mint 40 programmal jelentkezik: workshopok, előadások, beszélgetések, filmek és meghökkentő színházi előadások között válogathat, aki eljön. A szervező Budapesti Esélyek Háza olyan előadókat, szakembereket, szervezeteket hívott meg, akik munkáját, eredményeit az esélyegyenlőség megvalósítása szempontjából fontosnak tartják. Vannak köztük nyertes pályázati projektek, jól bevált gyakorlatok, újító módszerek vagy régi, de felelevenítésre méltó kezdeményezések. Érdemes megnézni, kipróbálni őket.

A négy nap négy témakör köré szerveződik: az első napon az iskolai esélyegyenlőségről – romákról, fogyatékkal élő diákokról, kicsit vagy nagyon problémás tanulókról és a velük való pedagógiai munkáról lesz szó. A második napon szóba kerül mindaz, amiről kínos beszélni. Harmadnap arról, mit ír az újság, mit mond a tévé, ha mond valamit azokról, akik segítségre szorulnak. Az utolsó napon az alkotás erejéről, a művészetről, az alkotásterápiáról esik szó.

Lesz kerekasztal-beszélgetés a fogyatékosok szerelmi és szexuális életének lehetőségeiről, vagy arról, hogyan befolyásolja az integrált iskola modellje a diákok előítéletességét. A dokumentumfilm-szekcióban fogyatékkal élő alkotók műveit tekinthetik meg, de lehetőség nyílik arra is, hogy bepillantsunk egy eddig kívülállók számára zárt világba: egy pszichodráma-ülésre. Bogdán Árpád első-filmes roma rendező nagyjátékfilmje mellett egy francia filmet is elhoznak, mely kényes témát feszeget. A színházi előadások sorában Müller Péter Sziámi énekel a Baltazár Színházzal, s a vakok színházi élményének merőben szokatlan interpretációját is lehetőségünk lesz megélni.

Délelőttönként rendhagyó osztályfőnöki óra gyűjteményt (vak szoba, szerepjátékok, drámapedagógia, önismeret, kaland-óra, beszélgetések) kínálnak az általános- és középiskolás diákok és tanáraik számára, a délután pedig a „felnőtt” szakmai programok következnek.

A Szervező és a résztvevő szervezetek minden érdeklődőt szeretettel várnak az Egyenlítő Bazárra, hogy minél többen találkozzunk az esélyegyenlőség jegyében! Cím: Erzsébetvárosi Közösségi Ház (VII. ker. Wesselényi u. 17).

A részletes programot itt találja.

 

 



A kategória további cikkei:

GYENGÉNLÁTÓKNAK

Grafikus változat

Hírlevél

Tovább a feliratkozáshoz >>>

Videó tár

videotar

oldalsobanner

  • Hirdetés