Az éjszaka tapintása - Vakrepülés Társulat Nyomtatás E-mail
Írta / Forrás: Esélykert   
2010. május 05. szerda

Előadás május 13-án 19:00-tól a Fejlődés Termében

Misztikus, romantikus történet, mely nem a szokványos módon kerül bemutatásra. A sötét színházban ülő néző két látszólag mindennapi fiatal szerelmi románcának lesz tanúja. Mégis van benne valami rejtélyes. Az író a néző fantáziájára bízza a szálak kibogozását. Reggeli telefonhívás: egy fiú eltűnt. Nővére és - úgy sejtjük - volt kedvese keresésére indul. Péter felkutatásában a nézőtéren ülők is részt vesznek. Izgalmas utazás ez Görögországba, sok kalanddal. Az utazókat népes kísérőtársaság veszi körül, akik minden pillanatban rendelkezésükre állnak, enni-, innivalóval kínálják őket, táncolnak velük. Az utazás és a megérkezés során a "nézőközönség" mindenérzékszervét igénybe veheti a szemén kívül. A gyönyörű görög tengerparton végül a szerelmesek sorsa is megpecsételődik, a darab az élet nagy igazságainak kinyilatkoztatásával végződik. A "néző" számára sok, addig homályos dolog válik világossá, ahogy a besötétített teremben is hirtelen felgyúlnak a fények. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kezdés után a teljes sötétség miatt már nem tudjuk leültetni a későn érkezőket.

Szereplők:

Rita - Simon Rita; Péter - Miks Csaba; Mariann, Tenger - Kovács Judit; Kalliopi, Csillag - Máj Kriszta; László - Nagy László

Trükkmester Sulyok Péter;

Hangmester (Pille) Pál Zsolt

Rendezte Sallai Zoltán

Írta - Donáti István

Aleksza Tímea 2004-ben készítette Szegedi Egyetem kommunikáció szakán szakdolgozatát. Témája a "vak színház" életének bemutatása volt. Végeredménye egy film, melyet köszönünk Timinek...
 

A kategória további cikkei:

Legolvasottabb cikkek