| Május 14. - Szervezetek |
|
|
| Írta / Forrás: Esélykert |
| 2010. május 05. szerda |
|
Amnesty International Magyarország Az Amnesty International a világ egyik legnagyobb, 2.2 millió tagot számláló emberi jogi civil mozgalma, melynek tevékenységét 1977-ben Nobel-békedíjjal ismerték el, és melynek tagjai az alapvető emberi jogok védelméért emelnek szót. Az Amnesty Internationalt úgy jellemzik, mint jó szándékú és elkötelezett emberek hatékony mozgalmát, akik nem hallgatnak el, és nem adják fel a küzdelmet: hiszik, hogy fel tudnak lépni a jogsértések ellen, és azt vallják, hogy együtt dolgozó csoportok többet érhetnek el, mint külön-külön az egyes személyek. Az Amnesty International Magyarországon 1990. február 12. óta van bejegyezve. Az AI Magyarország a nemzetközi mozgalom része, és munkája szorosan kapcsolódik az AI Nemzetközi Titkársága által meghatározott kampányokhoz. Ugyanakkor a magyar szervezet feladatának tekinti azt is, hogy magyarországi általános emberi jogi problémákkal kapcsolatban is szót emeljen és fellépjen. Ofő óra: Előadás: május 12. szerda, 13.45-14.00, május 13. csütörtök, 14.45-15.15, Workshop: Film: május 13. csütörtök, 15.30-17.45
Barboncás Bábokkal Nemcsak a Gyermekekért Közhasznú Egyesület Egyesületünk megalakulása óta arra törekszik, hogy a régióban lévő roma, ill. nem roma civil szervezetek működését segítse. Célunk, hogy a hátrányos helyzetű rétegeket segítsük mentális és fizikai sérüléseik feldolgozásában, többek között barboncás bábterápiával. Szeretnénk a kulturális eseményeket elérhetővé tenni - bábelőadások - olyan emberek számára, akik ezt szociális helyzetükre való tekintettel nem engedhetnek meg maguknak. Épületes, környezettudatos játszóházakat juttatunk el az ország különböző helyeire. Segítjük feloldani a magyar és a kisebbségi társadalom közötti ellentéteket. Workshop: május 12. szerda, 17.00-18.30 BOCS Alapvítvány A BOCS Alapítvány 1975 óta végez erőszakmentességgel, jövő generációk iránti felelősséggel, szegénységgel, valamint hátrányos helyzetűekkel kapcsolatos tevékenységet. Fő célja egy szeretet-civilizáció előmozdítása, a Harmadik világ támogatása. Alapítványunk 1975 óta szervez globális képzéseket magyar (pl.: Szlovákia, Románia, Ukrajna, Szerbia) és angol nyelvterületeken (pl.: India). Ec-Pec Alapítvány Az Ec-Pec Alapítvány 2001-ben jött létre azzal a céllal, hogy a new-york-i Open Society Institute megbízásából kidolgozott Lépésről lépésre gyermekközpontú pedagógiai módszertani rendszert Magyarországon a hátrányos helyzetű, elsősorban a szociálisan hátrányt szenvedő gyermekeket nevelő óvodákban, iskolákban elterjessze. Jelenleg országosan folyamatosan növekszik azoknak az általános iskoláknak és óvodáknak a száma melyekben működik a Lépésről lépésre program. Az Ec-Pec Alapítvány missziójának megfogalmazása szerint olyan átfogó programokat és projekteket valósít meg, amelyek a perifériára szorult társadalmi csoportok esélyegyenlőségének elősegítéséhez járulnak hozzá, elsősorban az oktatás, képzés területén. Előadás: május 12. szerda, 14.00-14.15, workshop: május 12. szerda, 17.00-18.30, ELTE PPK Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központ Az Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központ 2005 szeptemberében kezdte meg működését, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar önálló szervezeti, oktatási és kutatási egységeként. Célunk az interkulturalitás pedagógiai, pszichológiai és nevelésszociológiai szempontú kutatása és oktatása. Feladatunk továbbá, hogy az interkulturalitás elveit és szempontrendszerét képviseljük az ELTE és további intézmények már meglévő, illetve a jövőben létrejövő szervezeti egységeivel és programjaival együttműködve. Kulcstémáink: kultúrális- és kulturális összehasonlító szemlélet, előítélet-csökkentés, tolerancia, állampolgári felelősség, emberi jogok, méltányosság és esélyteremtés az oktatásban, interkulturális és kisebbségi oktatás, szelekció és szegregáció, a társadalmi nemek (gender) kérdése. 2009 őszétől beindult az ELTE PPK-n „Interkulturális pszichológiai és pedagógiai” önálló mesterszakunk (MA), amelynek célja olyan elméletileg felkészült gyakorlati szakemberek képzése, akik a hazai társadalmi és a nemzetközi élet különböző területein (az oktatás és nevelés intézményeiben, a köz-, a civil és a magánszférában) egyaránt képesek az interkulturális kapcsolatok és kommunikáció sajátosságainak megértésére és kezelésére, a bennük rejlő lehetőségek kiaknázására. Humana - emberi jogi magazin A Humana emberi jogi magazin alapötlete körülbelül fél éve fogalmazódott meg fejünkben, azzal a céllal, hogy a mai világban kényes, a társadalmat megosztó és egyben nagyon is foglalkoztató témákat széles körűen járhassuk körül, egy a fiataloktól a fiataloknak szóló lap kereteinbelül. Kiadványunk célja, hogy minden korosztály számára minőségi, tartalmas és a közérdeklődésére számot tartó írásokat publikáljunk, amik elősegítik a véleménycserét, aktív és tudatos bekapcsolódást, megértést és a közös gondolkodást az emberi jogokról.2009. december 10-én jelent meg az első lapszámunk, ami az egyetemes emberi jogok kérdéseivel foglalkozott, ezt pedig minden hónapban egy-egy tematikus lapszám követi.
Kézzelfogható Alapítvány Az alapítvány célja a látássérült személyek támogatása, szellemi, kulturális, művészeti fejlődésük, szűkebb és tágabb értelemben vett, közösségbe való beilleszkedésük, elősegítése, ezáltal életkörülményeik javítása. Elsődleges célunk egy olyan akadálymentes, „kézzel-fogható” kiállító terem létrehozása, ahol a fogyatékos személyek alkotásai kerülnének állandó bemutatásra, GALERIA EXTREM néven. Kiút Egyesület A Kiút Egyesület 1995 elején alakult gyakorlott szociális munkások, pszichiáterek, egészségügyi dolgozók, valamint önkéntes segítők részvételével. Célunk elsősorban hajléktalanná vált, szenvedélybetegséggel küszködő embertársaink, valamint a szegénységben felnövő gyermekek megsegítése. Ezen célok megvalósításához különböző modellértékű terveket készítettünk, például 1995-től havi rendszerességgel marginalizálódott családok gyermekeinek kulturális, és készségfejlesztő programokat szervezünk. A gyereknapok mellett évente nyári szocializáló tábort szervezünk hátrányos helyzetű, roma és nem roma gyermekek számára. Kompánia Alapítvány A Kompánia Alapítvány célja a fiatalok veszélyeztetettségének csökkentése, a mentálhigiénés egészségfejlesztés, az önismereti és kapcsolati kultúra fejlesztése – elsősorban oktatási, kortársközösségi eljárások fejlesztése és alkalmazása révén. Fő tevékenységünk az iskolai egészségfejlesztési-, drogprevenciós programok megvalósítása, illetve a programokban közreműködő kortárs-segítők speciális, szervezeten belüli képzése, szakmai kompetenciájuk fejlesztése. 2008-tól működtetünk a Csepel Pláza bevásárló központban egy alacsonyküszöbű drog-prevenciós szolgáltatást. Az Alapítvány képzés és továbbképzés keretében a felsőoktatásban tanuló, humán segítő foglalkozásra vagy pedagógus pályára készülő, illetve pályakezdő fiatalokat készít fel a prevenciós célú iskolai és köztes /közösségi tereken (pl. bevásárlóközpontokban) végzett ifjúsági célú feladatokra. Ezek a feladatok: iskolai csoportok részére tematikus csoportfoglalkozások vezetése, és egyéb, az iskolai egészségfejlesztési stratégia megvalósításával kapcsolatos feladatok ellátása, csapatépítés, kortárs-klubvezetés, un. "alacsony küszöbű" szolgáltatások bevásárlóközpontban stb. A képzés hasonló struktúrában és elvek szerint 14 éve folyik, jelenleg mintegy 200-250 órában. A főbb képzési modulok: Drogprevenció, Csoportvezetési, csoportdinamikai ismeretek, agressziókezelés, krízis-kezelés, resztoratív technika, mediáció, énkép-és étkezési zavarok („TestBeszéd”), csapatépítési eljárások (tréning-tábor), iskolai kortárs-segítő képzés. Workshop: május 12. szerda, 15.15-16.45 KUSS?! Projekt 2009 telén Dr. Somlai Péter azzal kereste fel az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégiumot, hogy saját tapasztalata, illetve kollégái beszámolói alapján az ELTE Társadalomtudományi Karán kezd elharapódzni az előítéletes, sőt rasszista gondolkodásra utaló beszédmód - ugyanakkor rendre hiányoznak az ilyen megnyilvánulásokra adott reakciók azok részéről, akik más véleményen vannak. A Szakkollégium ennek a párbeszédhiánynak az okán indította el a Kuss?! projektet. A projekt, mely különböző programokkal – valós és virtuális térben egyaránt – szeretné felhívni a figyelmet a párbeszéd és a kussolás megszüntetésének szükségességére, 2009 tavaszán vette kezdetét. A Kuss?! projekt tagjai olyan beszélgetéseket, akciókat szerveznek az ELTE Lágymányosi épületében, melyeken igyekeznek olyan témákat elővenni, érinteni, amelyek ugyan gyakran előfordulnak a kirekesztő diskurzusokban, és az azt ellenzőkben is, de a felek közti kommunikáció többnyire elmarad, vagy ha sor is kerül rá, inkább egymás mellett elbeszélés, vagy indulatok jellemzik, és nem működik igazi párbeszédként. Magyarországi Éjféli Sportbajokságok Egyesülete A Magyarországi Éjféli Sportbajnokság Egyesület Dr. Faragó Sándor, a „pingpong doki” kezdeményezésének köszönhetően jött létre, aki 1990-ben saját pingpongasztalát vitte le óbudai rendelőjébe. Az első klub, az óbudai, hivatalosan 1993-ban alakult, országossá pedig 1999-ben vált. Sajnos a Doki 2008-ban elhunyt, de a programot nem hagyjuk elveszni. A MÉSE hátrányos helyzetű fiatalok szabadidős tevékenységét szervezi, éjszakai sportklubokat működtet azzal a céllal, hogy hétvégén éjjel ne az utcán csellengjenek a 12-25 év közötti fiatalok. Előadás: május 14. péntek, 13.00-13.30 Magyarországi Roma Parlament Az egyesületet 1990-ben alapították cigány szervezetek, a cigányság társadalmi integrációjának előmozdításáért újságot, művészeti-, és szakmai programokat, illetve jogvédő irodát működtet. Olyan közösségi, szellemi és szakmai forrásközpont, amely programjaival és kiadványaival folyamatosan megteremti a többség-kisebbség párbeszéd lehetőségét. 20 éves gyakorlatát egy roma érzékenyítő tréningben összegezte. Előadás: május 13. csütörtök, 14.15-14.45 Nonprofit Média Központ Alapítvány Magyarországon az írott és elektronikus sajtó munkatársai sincsenek igazán „felkészülve” a civil társadalom sajátosságaiból. Számukra a civil szervezetek által végzett tevékenységek, események nem jelentenek valódi hírértéket. Ezért tartjuk egyik legfontosabb feladatunknak, hogy gyakorlati képzések útján segítsük a civil szektor önmegjelenítő képességének kibontakozását a társadalmi kommunikációban (médiában) való hiteles, érdekes értékeihez hű jelenléthez. Workshop: május 14. péntek, 17.00-19.00
Carl Rogers Személyközpontú Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és AMI A Rogers Szeméylközpontú Iskola 20 éves alternatív pedagógiával foglalkozó intézmény. Rogers Személyközpontú Középiskola Középiskolánk – amely a Rogers Személyközpontú Iskola középiskolai tagozata - Carl Rogers amerikai humanisztikus pszichológus megközelítését igyekszik átültetni a pedagógiai gyakorlatba. Alapvetően nem módszertani, hanem attitűdbeli váltásról van szó, ami azt jelenti, hogy a mit és hogyan tanítunk kérdését megelőzi az, hogy milyen az a viszony, melyben a tanítás-tanulás folyamata zajlik. A valódi odafordulás biztosítja annak lehetőségét, hogy a tanár-diák viszonyban mindkét fél teljes személyiségével vegyen részt. Középiskolánkban a diákok kis létszámú osztályokban tanulhatnak. Hangsúlyt helyezünk a szociális kompetenciák fejlesztésére (például: kommunikáció, ön – és társismeret,) csakúgy, mint az egyéb tantárgyi alapkompetencia-fejlesztő programokra (tanulásmódszertan, szövegértés, szövegalkotás, gondolkodás). A személyközpontú, támogató, elfogadó közeg termékeny tanulási terepet és fejlődési lehetőséget nyújt minden diáknak, és különösen nagy segítség a tanulási problémákkal, részképesség-zavarral küzdő, szorongó diákoknak a középiskolai tanulmányok sikeres elvégzésére. Integrált osztályainkban a sajátos nevelési igényű gyerekeknek egyéni fejlesztési tervek alapján fejlesztő órákat biztosítunk. Egyéni tanulási szerződéssel biztosítjuk az egyéni utak lehetőségét (előrehozott osztályzó és érettségi vizsgák a tehetségeseknek, több évre elnyújtott érettségi a nehezen haladóknak.) Középiskolánk a Csillebérci Szabadidőközpontban, a természetvédelmi terület erdős környezetében található, amely teret ad a koncentrált tanulásra, a közösségépítésre, és különböző szabadidős programokhoz egyaránt. www.rogers-kozepiskola.hu Szalonnai Sport és Közösségfejlesztő Egyesület A szalonnai sportegyesületet a helyi roma közösség 2001-ben vette át (alapította), azzal a céllal, hogy a hátrányos helyzetűek, a roma lakosság élethelyzetét javítsa. Alapgondolat: a sport megerősíti a személyiséget, sikerélményhez juttatja a sok kudarccal szembesülő hátrányos helyzetű embereket, lehetőséget teremt. A sport, hatással van az egész személyiség-fejlődésére, a magán élet alakítására. Az eredmények hozzájárulnak a többségi oldal általi elismeréshez, az elfogadáshoz. Fokozatos építkezéssel a foci csapatot érintő tevékenység bővült. Közösségi programok, krízishelyzetek, konfliktusok megoldása stb. beépültek a napi gyakorlatba. Workshop: május 14. péntek, 15.00-16.30 Tiszta Jövőért Alapítvány Alapítványunk fő célja a fiatalok droghasználatának megelőzése, csökkentése, a szenvedélybetegség, mint komplex probléma megismertetése a társadalommal. E széleskörű, szemléletformáló tevékenység a prevenciótól a rehabilitált szenvedélybetegek társadalmi visszailleszkedésének támogatásáig terjed. Sokrétű eszközrendszerrel - az univerzális, a szelektív és a célzott megelőzés során használt különféle módszerekkel - közelítünk a fiatalokhoz és tanáraikhoz rendezvények, kiadványok, képzések, tréningek megvalósításán keresztül. Szolgáltatásaink a fiatalokat, a veszélyeztetett helyzetben lévőket, a szerhasználókat, a felépülőben lévő szenvedélybetegeket, a szűkebb és tágabb környezetet, valamint a szakembereket egyaránt célozzák. Workshop: május 14. péntek, 13.30-15.00, ofő óra: május 14. péntek, 9.15-10.45, kertben: május 14. péntek Utca-Szak Kulturális Egyesület Az Utca-szak három éve szövetkezett arra, hogy előadásaikkal, színházi eseményeikkel megszólítsák a peremvidékeken a szociálisan vagy kulturálisan hátrányos helyzetben lévőket, a színháztól elzárt, vagy elzárkózó embereket. Rendszeres nyilvános műhelyeseményein kutatja a színész és a színház fejlődésének lehetséges útjait. Workshop: május 14. péntek, 14.00-15.30, ofő óra: május 12. szerda, 10.15-11.45 |
| A kategória további cikkei: |
|---|
|
Legolvasottabb cikkek
-
Áll a bál a Dob utcában: rendőrök tartják vissza a lakásfoglalókat
Egy önkormányzati lakás elfoglalását hirdették meg szombat estére a Foglalj helyet! mozgalom kiötlői, civil aktivisták. A „hadművelet" a Blaha Lujza…
-
Lépjen be újra a nappalimba!
2012. május 12-én, szombaton 15:30-kor, a Blaha Lujza térről
-
Fórum a hajléktalan emberek jogairól
2011. november 9. (szerda) 13.30-14.30 BMSZKI „Könyves" (Könyves Kálmán krt. 84)
-
A Város Mindenkié 2. születésnapi bulija
október 30. 18-22h BMSZKI Dózsa György úti hajléktalanszálló Dózsa György út 152.
-
Városi séták: Magdolna_szocrehab
November 2. szerda 16:00
-
"Milyen krízis?!"
Október 24-én 19 órakor a Trafó Stúdióba






